28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

The Astronauts bejelentés várható januárban

A független stúdió januárban rántja le a leplet első játékáról. Érdemes lesz odafigyelni rájuk, nem kezdők alapították a stúdiót.

Írta: GeryG

A The Astronauts stúdió neve egyelőre nem mond sokat a videojátékos társadalom tagjai számára, mivel egy újonnan alakult független csapatról van szó. Ám érdemes odafigyelni rájuk, mert korábban a People Can Fly-t erősítő srácok alapították, akik olyan játékokon dolgoztak eddig, mint a Painkiller, a Bulletstorm vagy a Gears of War: Judgment.
A csapat az indulás nehézségei után azonnal munkához is láttak, és már javában dolgoznak első önálló játékukon, melyet januárban terveznek leleplezni. Ezt az egyik alapító tag, Adrian Chmielarz árulta el egy Twitter bejegyzésében. Emellett már elérhető a stúdió hivatalos oldala is, ami egyelőre inkább csak blogként és bemutatkozó oldalként funkcionál.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!