Új játékon dolgozik a Digitalmindsoft fejlesztőcsapata, akiknek a Men of War játékokat köszönhettük. A Call to Arms szintén a háborús stratégiai játékok táborát erősíti majd, ám a csapat szakított a világháborús környezettel, helyette a modern hadviselés kerül a középpontba.
A játékmenet fontos részét fogja képezni a direct control mód, amely már a Men of Warban is jelen volt (valójában a sorozat összes részében, vagyis a Soldiers: Heroes of WWII-ben és a Faces of Warban is jelen volt). Ennek segítségével bármelyik katonánk vagy járművünk felett átvehetjük a direkt irányítást, vagyis mi mozoghatunk, célozhatunk és lőhetünk velük, mint egy átlagos külsőnézetes játékban. Két frakció közül választhatunk, akik 20 különböző járművel és több, mint 60 lőfegyverrel rendelkeznek majd.
"Sikerült megfelelő anyagi hátteret szereznünk, így elkezdhetjük a Call to Arms fejlesztését, a hű rajongóink segítségével szeretnénk a legjobb stratégiai játékot elkészíteni. Minden összegyűlt fillér a fejlesztésre megy el, lehetővé téve számunkra, hogy azt a magas színvonalat nyújtsuk, amit a rajongók elvárnak." - nyilatkozta Chris Kramer, a Digitalmindsoft ügyvezető igazgatója.
A Call to Arms jelen állás szerint 2013 utolsó negyedévében jelenhet meg, a kiadásért pedig a Lace Mamba Global felel majd.
"Nagy öröm együtt dolgozni Chrisszel és csapatával ezen a vadonatúj stratégiai játékon. Chris szenvedélye a színvonalas, újító játékok iránt már az első találkozásunkkor lenyűgözött minket, közösek az elképzeléseink a Call to Armsot illetően." - magyarázta Adam Lacey a kiadó feje.
Call to Arms - a Men of War fejlesztőinek új játéka
A világháborús stratégiai játékok után a Digitalmindsoft áttér a manapság divatos témára, a modern hadviselésre.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Call to Arms
Platform:
Fejlesztő: Digitalmindsoft
Kiadó: Lace Mamba Global
Megjelenés: 2014. II. negyedév
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]

