A tervek szerint hamarosan a boltok polcaira kerül a CITY Interactive akciójátéka, a Sniper: Ghost Warrior 2. a 2010-ben megjelent első rész alapötlete jó volt, ám a játékmenet tucatnyi kisebb-nagyobb hibától szenvedett, ennek ellenére mind a kritikusok, mind a rajongók pozitívan álltak hozzá. A második rész alatt már a CryEngine 3 dolgozik, amely így lenyűgöző látványvilágot sejtet, amelyről most egy új trailerben is meggyőződhettek. A videó a Brutal War Crimes Bosnia alcímet viseli és 1993-as eseményeket elevenít fel.
Néhány perccel ezelőtt megérkezett a játék legfrissebb megjelenési dátuma. Többszöri csúszás után egy ideig január 18-i premierrel számoltak a fejlesztők, majd ezt változtatták 2013 első negyedévére. Ez szerepelt a mostani trailer végén is, amelyet még decemberben mutattak be a készítők. A mai bejelentés alapján a Sniper: Ghost Warrior 2 március 12-én kerül a boltok polcaira.
Háborús bűnök Boszniában - új Sniper: Ghost Warrior 2 trailer
Sokatmondó címmel érkezett új kedvcsináló a hamarosan megjelenő akciójátékhoz. Friss: új megjelenési dátumot kapott a játék.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Sniper: Ghost Warrior 2
Platform:
Fejlesztő: CITY Interactive
Kiadó: CITY Interactive
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés:
2013. március 15. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
tibi989 2013.01.03. 19:26 [4]
Azt lehet már tudni, hogy ez is jön magyar felirattal, mint az első része?
szbszig 2013.01.03. 17:10 [33649]
A játékot nem ismerem, de ez a boszniai téma érdekesen hangzik. Lehet, belenézek.
konrad 2013.01.03. 15:06 [13085]
Várom én is! Az első rész - a hibái ellenére is - tetszett, szerettem vele játszani!
Attak 2013.01.03. 13:43 [450]
nyam-nyam! :)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]
