28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A Crysis 3 hét csodája

Összegyűjtöttük a hamarosan megjelenő akciójáték érdekességeit bemutató trailersorozat összes epizódját.

Írta: GeryG 5 hozzászólás

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már csak öt nap, és megjelenik a Crysis 3. A Crytek semmit sem bízott a véletlenre, így tavaly decemberben útjára indított egy hatrészes trailersorozatot, amely a Seven Wonders of Crysis 3 címet kapta. Ebben a játék legérdekesebb elemeit vették sorra górcső alá.
Az első videó a Hell of a Town alcímet viseli, és New York romjait ismerhetjük meg belőle. Az emberek az elpusztult város fölé hatalmas kupolát emeltek, amely alatt a természet meglepő gyorsasággal visszahódította az emberek által egykor elvett területet. Mindenfelé elhagyott, romos épületek, kiégett járművek roncsai, amelyeket teljesen benőttek a növények. Ilyen környezetben kell majd felvennünk a harcot az idegenekkel és a Cell Corporationt szolgáló katonai alakulatokkal is.

A második epizód, a The Hunt, egy elhagyatott vasútállomáson játszódik, a középpontba pedig a játék egyik ígéretes újdonsága, a vadászíj került. Ám az ellenséges katonák mellett ezúttal már felbukkannak az idegenek is. Az új fegyver rendkívül halálosnak ígérkezik, hatékonyságán pedig tovább javít, hogy feladatát mindig néma csendben és végzetes pontossággal teszi.

Cause and Effect címmel érkezett a harmadik trailer, amely a valaha szebb napokat látott Wall Streetre kalauzol el bennünket. Az emberi civilizáció erejét fitogtató helyszínen most egy kisebb folyó szeli ketté. A videó érdekessége, hogy Prophet akcióját visszafelé lejátszva nézhetjük végig.

A negyedik videó a Typhoon címmel jelent meg, és ismét egy új fegyvert ismerhetünk meg belőle. A Typhoon a vadászíjhoz hasonlóan halálos, ám ereje nem a csendes és pontos találatokban, hanem az elképesztő tűzerőben és tűzgyorsaságban keresendő.

Mit érnek a legmodernebb, legerősebb, legpontosabb fegyverek, ha nem a megfelelően képzett kezekben vannak? Semmit. Ezt demonstrálja a The Perfect Weapon című ötödik videó. A tökéletes fegyver mi lehet más, mint a speciális páncélt viselő Prophet, vagyis mi magunk.

Az utolsó trailer az End of Days alcímet kapta, és a mesterlövészpuska került a fókuszba. Sokak kedvenc puskája mellett szinte a teljes arzenál megjelenik a videóban, mégis a legjobb jelenet, mikor Prophet a Szabadságszobor feje tetejéről szed le egy közeledő űrhajót, amely ezután egy közeli felhőkarcolónak csapódik.

A Crysis 3 február 22-én kerül a boltok polcaira, és a fenti videó tanúsága szerint méltó folytatása lesz az előző két résznek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Crysis 3

Platform:

Fejlesztő: CryTek

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés:
2013. február 22. PC
n/a: PS3, X360

Minimális rendszerigény: Kétmagos CPU (pl. Intel Core 2 Duo 2,4 GHz vagy AMD Athlon 64 X2 2,7 GHz), 2 GB RAM (Vista esetén 3 GB), DirectX 11-es videokártya 1 GB RAM-mal (GeForce GTS 450/Radeon HD 5770 vagy jobb), Windows Vista/7/8

Ajánlott konfiguráció: Négymagos CPU (pl. Intel Core i5-750 vagy AMD Phenom II X4 805), 4 GB RAM, GeForce GTX 560/Radeon HD 5870 videokártya 1 GB memóriával

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

gregmerch
gregmerch [3766]
Nem tudom, mit ígértek (bár mint tudjuk, az sokszor úgysem fedi a valóságot), de számomra az utóbbi időben a konzolos portok grafika terén rendre minimum erősen megközelítették a pécés verziók színvonalát. Nekem ugyan ajánlott konfiguráció közeli a vasam, de valahogy mégis inkább konzolra szerzem be első körben. Aztán persze majd valamikor pécére is, ha majd erősen akciós lesz valahol.
balays82
balays82 [14276]
Nem csúnyább? Nem arról volt szó, hogy egy erős PC-n nagyságrendekkel jobban fog kinézni a játék, mint konzolokon? Már a második rész esetében is volt ebből gond, akkor azt ígérte a Crytek, hogy a harmadikkal nem követik el ugyanezt a hibát, ki fogják használni a PC-ben rejlő extra erőforrásokat. Vagy rosszul emlékszem? Nekem mondjuk a Crysis vérbeli PC-s cím, így most is arra rendeltem, bár nyilván erős kompromisszumokra kényszerülök majd a látvány terén.
gregmerch
gregmerch [3766]
Na, hívtak a boltból, hogy hamarosan érkezik (akár már holnap) a játék. Végül az Xb360-as verzió mellett döntöttem, nem csúnyább azon sem a grafika a pécéshez viszonyítva. Pécén meg majd beszerzem ha akciós lesz már :-).
Peace
Peace [28885]
Engem már nem igen hoz lázba a sorozat, a második részre is annyi volt az össz reakcióm, hogy "ehh". Az első rész anno még nagy szám volt, és a játék feléig tetszett is. Viszont a Tomb Raider megjelenésig valamivel el kell ütni az időt... ;-)
Dilizs
Dilizs [3315]
Nem tom ti hogy vagytok vele, de nekem ez a rész is iszonyat mód bejön! A 2 is tetszett, de ez sztem überelni fogja...
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (5 db)