28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Üzleti

Joe Ybarra új stúdiót alapított

A szakma egyik úttörőjének tartott szakember hamarosan a stúdió első játékáról is lerántja a leplet.

Írta: GeryG

Joe Ybarra neve a veterán játékosok számára csenghet ismerősen, hiszen a szakma egyik úttörőjének számít. Egyike volt az Electronic Arts első munkatársainak a '80-as években, majd a következő harminc évben olyan játékok kerültek ki a kezei közül, mint a John Madden Football, a Wasteland, a The Bard's Tale, vagy a Starflight. Később együtt dolgozott az Ensemble Studios és a 3DO fejlesztőstúdiókkal, valamint kiadói részről a Ubisofttal és a Warner Brosszal is.
Ybarra a napokban bejelentette, hogy új stúdiót alapított, amelynek a találó Joe Got Game nevet adta. A stúdió az előzetes információk szerint PC-re és táblagépekre fog fejleszteni, játékaikban pedig ötvözni fogják a szakember több évtizedes szakmai tapasztalatát napjaink trendjeivel.
"Az évek során megadatott számomra a lehetőség, hogy a legnagyobb kiadókkal és egy sor remek szakemberrel dolgozhattam együtt, így közreműködhettem több játék elkészítésében és kiadásában. Úgy éreztem, hogy eljött karrierem azon pontja, ahol tapasztalataimra támaszkodva meg kell alapítanom a saját stúdiómat, fel kell építenem egészen az alapoktól, és egészen új irányból kell megközelítenem a játékélményt, hogy az az izgalom, a csodálat és a közösség egyvelege legyen. Ez minden eddigi tapasztalatomtól eltérő megközelítést jelent, ám úgy érzem, nagy sikerhez vezethet." - nyilatkozta Ybarra a stúdió alapításával és céljaival kapcsolatban. A Joe Got Game egyelőre nem jelentett még be egyetlen készülő játékot sem, ám e bejelentésre nagyon hamar sort fog keríteni. Az már biztos, hogy az anyagi támogatásra a Kickstarteren igyekeznek majd szert tenni.
"Nagyon izgalmas volt a csapat felállítása, és már vannak terveink összefüggő címekről, amelyek tökéletesen kihasználhatják majd a rendelkezésünkre álló technológia adottságait. Hiszünk benne, hogy a Joe Got Game felforgatja majd a szakmát, függően attól, hogyan álmodjuk meg, építjük fel, és terjesztjük a játékokat!"

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!