A Kickstarter eddigi legsikeresebb rajtját vette a Tormen: Tides of Numenera. A projekt a közösségi támogatásra épülő rendszer történetének leggyorsabb játéka, amely elérte az egymillió dolláros határt. Ez pedig a kitűzött cél eléréséhez is elegendő volt, ám a rajongók nem álltak meg, és alig négy nap alatt 2,1 millió dollárt dobtak össze. Az inXile által kitűzött célok közül ezzel teljesítették a tartalmasabb játékmenetért, jobban kidolgozott történetért, új helyszínekért kiírtakat is. A következő szint a 2,5, majd a 3 millió, amelyek által akár kétszer hosszabb és sokkal tartalmasabb lehet a játék.
A Torment: Tides of Numenera a Planescape: Torment szellemi örökösének tekinthető, egy külső nézetű szerepjáték, amely a Unity motort használva PC-re (és Linuxra), valamint Macre készülhet el 2014 decemberére. A fejlesztést olyan szakemberek végzik, akik a mára klasszikussá vált előd készítésénél is jelen voltak, a munkálatokat Colin McComb vezeti. A történet sok milliárd évvel napjaink után játszódik, megannyi civilizáció felemelkedése és bukása után. Bár mindenfelé az ősi kultúrák technikai csodáinak maradványai hevernek, a játék világa leginkább a középkorra emlékeztet. A Kilencedik Világ népe ezeken a maradványokon él, ám egyikük rálelt a módjára, hogy az ereklyék (amelyeket numenerának hívnak) által erősebbé váljon és kicselezze a halált. Testből testbe költözik az évszázadok során, ám nem számol azzal, hogy egyik elhagyott testében egy új élet születik: ezek leszünk mi. A játékban kiemelten fontos szerepet kapnak a morális döntések, amelyek visszafordíthatatlan következményeket vonnak maguk után.
A Kickstarter projekt még egy hónapig tart, ez idő alatt valószínűleg bőven teljesíteni fogja a legmagasabb célkitűzéseket is, így egy igazán tartalmas és meghatározó játék elkészítésében reménykedhetünk. Erre még azonban sokat kell várnunk.
Torment: Tides of Numenera - villámgyors siker a Kickstarteren
Alig négy nap alatt a kitűzött cél több, mint kétszeresét dobták össze a rajongók a Planescape: Torment szellemi örökösének Kickstarter oldalán.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Torment: Tides of Numenera
Platform:
Fejlesztő: inXile Entertainment
Kiadó: Techland
Megjelenés:
2017. február 28. PC
n/a: Mac, Linux, PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]