Ahogy arról néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk, Joe Ybarra, a szakma egyik nagy veteránja elérkezettnek látta az időt, hogy saját stúdiót alapítson. A Joe Got Game ma első projektjéről is lerántotta a leplet, ez pedig a Shackleton Crater címet viselő, körökre osztott sci-fi stratégia lesz. A játékban a Hold feltérképezése és kolonizálása lesz a feladatunk.
"Az évek során több stúdió alapításánál is jelen voltam, többek között az Electronic Arts indulásánál is, de lenyűgöz, ahogyan a rajongók élnek a Kickstarter adta lehetőségekkel, és ahogy részeseivé válhatnak nagyszerű projektek elkészítésének. Számítunk rá, hogy a közösség értékeli a játékban rejlő realitást, a kihívásokat, ahogyan látnak fantáziát a fejlesztésben való részvételben is." - nyilatkozta Ybarra.
A Shackleton Crater alatt a Unity 3D motor dolgozik majd, és a készítők a NASA által készített fotók alapján igyekeznek lemodellezni a Hold felszínét. A fejlesztéshez tehát a Kickstarteren szeretnének rajongói támogatáshoz jutni, a kitűzött minimum 700 000 dollár. A támogatók természetesen több ajándékban is részesülhetnek, mint pólók, limitált kiadású poszterek, a játék digitális változata (valamint részvétel a béta teszteken), hozzáférés a két későbbre tervezett kiegészítőhöz. A játékmenet négy szakaszból áll: az elsőben a túlélésért kell harcolnunk a nem túl barátságos körülmények között. Ez időben 2030 körül játszódik, és csak azokra a nyersanyagokra támaszkodhatunk, amelyeket a Földről vittünk magunkkal. Leginkább az 1983-as (EA klasszikus) M.U.L.E. adta hozzá az ihletet. A második fázis a kolónia felépítése, amely akár a SimCityhez is hasonlítható. Itt már a Holdon található erőforrásokból kell gazdálkodnunk, és a fejlesztők célja, hogy a lehető legközelebb álljon a valósághoz. A harmadik szakasz a Hold felfedezéséről szól (ha összegyűlik megfelelő pénz, akár az egész Holdat lemodellezik a fejlesztők). Felkereshetünk történelmi területeket, lezuhant szondák becsapódási helyszíneit, de akár megmászhatjuk a Hold legmagasabb hegyét is. Ezt a szakaszt szintén egy korábbi Ybarra játék, a Seven Cities of Gold ihlette. Az utolsó szakaszt utópia fázisnak hívják, amely során virágzó kolóniánkat új szintre kell emelnünk. Ehhez monumentális építményeket kell emelnünk, akár egy Föld-Hold liftet is.
Ha összejön a pénz, PC mellett iOS-re és Androidra is elkészülhet az ígértetes játék, megjelenésére leghamarabb 2014 tavaszán számíthatunk.
Shackleton Crater - Joe Ybarra új játéka
Néhány nappal ezelőtt jelentette be a szakma veteránja, hogy új stúdiót alapít Joe Got Game néven. A csapat most bemutatta első játékát is, amelyhez a Kickstarteren szeretne támogatásra lelni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]




