A klasszikus Carmageddon játékok rajongói tűkön ülve várják a Carmageddon: Reincarnation elkészültét, bár a sikeres Kickstarter projektről szinte semmit sem lehet tudni a bejelentése óta. Az eddig bemutatott videók pedig a játék egészen kezdeti státuszából származnak, vagyis nem szabad belőlük messzemenő következtetéseket levonni. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a megjelenésre ez év vége előtt nem számíthatunk, most viszont az is kiderült, hogy PC, PlayStation 3 és Xbox 360 mellett PlayStation 4-re és a még be sem mutatott új Xboxra is elkészül. Köszönhető ez a Bullfrog Productions egyik alapítójának, Les Edgarnak (a másik egyébként Peter Molyneux volt), aki nem kevesebb, mint 3,5 millió dollárral szállt be a fejlesztésbe. Ez az összeg többszöröse a Kickstarteren összegyűlt 600 ezer dollárnak, vagyis jelentősen kibővíti a fejlesztő Stainless Games lehetőségeit.
"Nagyon boldogok vagyunk, hogy anélkül tudjuk finanszírozni a Carmageddon: Reincarnation fejlesztését, hogy ki kellene lépnünk a saját cégünk keretein túlra. Lehetővé vált, hogy teljesen függetlenül és külső kontroll nélkül érhessük el céljainkat, vagyis nem vagyunk rákényszerítve az anyagi oldal és a minőség közötti kompromisszumokra." - nyilatkozta Patrick Buckland, a Stainless Games vezetője, akihez csatlakozott Edgar is - "Mindig is hittem a Stainless Gamesben, és csodáltam a sikerüket egy független stúdióhoz képest. A Carmageddon egy olyan cím, amelyet mindannyian szeretnénk újra felvirágozni látni, és tudom, hogy az eredeti játékok fejlesztőinek kezében a lehető legjobb helyen van."
A következő generációs konzolokra is elkészül a Carmageddon: Reincarnation
A klasszikus autós ámokfutás rebootja a mai platformok mellett PS4-re és az új Xboxra is elkészül.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Carmageddon: Reincarnation
Platform:
Fejlesztő: Stainless Software
Megjelenés:
2015. május 21. PC
n/a: Mac, Linux
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
