A Red 5 Studios régóta tesztüzemben lévő játéka a Firefall végre nyílt béta időpontot kapott. A megjegyzendő dátum július 9., ettől kezdve bárki kipróbálhatja, min ügyködtek a fejlesztők számos hónapon keresztül. Ezzel együtt egy GYIK is megjelent a béta utolsó fázisát illetően, így akinek kérdései lennének, mindenképpen érdemes rápillantania. A jelenlegi játékosok és a készítők egyaránt nagyon várják a rajtot, hiszen bizonyára rengeteg új arccal fog bővülni a Firefall világa, így generálva egyre nagyobb és érdekesebb csatákat, valamint remélik, hogy többen ötleteikkel is beszállnak majd a játék későbbi formájának kialakításában. A stúdió természetesen a nyílt béta után is folyamatosan bővíteni fogja a játékot, a jelenlegi rendszerek mellett például a következőkre lehet számítani:
- Szinteket lépő városok: A játékosok új bónuszokat és jutalmakat érhetnek el a nyílt világban, ha növelik egy nagyobb város szintjét helyi küldetések és összecsapások során.
- A Melding felfedezése: A város szintemelésével speciális szállítóhajókat szerezhetünk be, amellyel eljuthatunk a New Edent határoló halálos Melding energiaviharába.
- Chosen insták: A nyílt világban történő harcban szoríthatjuk vissza a chosenek idegen faját, ezúttal új, csataközpontú instancek megnyerésével.
- Tárgykészítés és fejlődés: A játékosok további fejlesztésekre számíthatnak a crafting felületen és a battleframe fejlődésében (amely teljesen új UI felületet is kap).
A játék történéseit a megújult hivatalos oldalon tudjuk követni, aki pedig most azonnal belevágna a bétába, az alapítói csomagokkal teheti ezt meg. Ezek már csak limitált ideig érhetőek el, így ha szeretnétek az ezekben szereplő bónuszokhoz jutni, ne késlekedjetek.
