Megjelent a Bossa Studios új játéka, a Surgeon Simulator 2013, amelyet a Steamen keresztül 30%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni még egy bő napig. A játék első változata még januárban készült el, mindössze 48 óra alatt. Mi természetesen egy sebészt alakítunk benne, ám az irányítás és a sajátos fizikai motor végett egészen szürreális dolgokat hajthatunk végre mit sem sejtő pácienseinken. Lehetőségeink tárháza szinte végtelen, ha kedvünk tartja, egy zsebrádióval is feltörhetjük a beteg koponyáját, hogy hozzáférhessünk az átültetésre váró agyhoz.
A játék akkora sikert aratott, hogy a négyfős fejlesztőcsapat egy teljes értékű kiadás elkészítésébe fogott, amelyre rekord hosszúságú munkaidőt, 48 napot fordítottak. Az új kiadásban rengeteg feladat vár ránk a szívműtétektől az agyátültetésig. Műtétnek nevezett ámokfutásunkat egy koszos kis rendelő hátsó szobájától egy hatalmas bemutatóteremig, sok helyen elvégezhetjük. A megjelenés apropóján egy új trailer is érkezett.
Megjelent a Surgeon Simulator 2013
A játék eredeti változatát négy fejlesztő 48 óra alatt készítette el, amelyet a nagy sikerre való tekintettel egy teljes értékű alkotássá bővítettek. A fejlesztés ezúttal maratoni hosszúságú volt, 48 napig tartott.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
gregmerch 2013.04.21. 17:27 [3766]
Szerintem az agyműtétes nem veszett el, csak átalakult...4 db játékfejlesztővé...;-)
szbszig 2013.04.21. 17:17 [33649]
A trailer alapján ugyanolyan irányíthatatlan, mint az eredeti. :-D
Dino 2013.04.21. 15:12 [6085]
Hol van már a jó öreg, vakbélműtétes Life and Death (1998)? :) Meg az agyműtétes folytatása.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]