Már épp azt hihettük, hogy végleg a múlt homályába veszhetnek a március elején megjelent SimCity hibái, amelyek hetekre szinte játszhatatlanná tették a játékot. A fejlesztők igyekeztek mindent megtenni a hibák kijavításáért és a megfelelő szolgáltatás helyreállításáért. Ennek eredményeképp szépen lassan valóban javulni kezdtek a dolgok és a rajongók végre szinte teljes egészében élvezhették a játékot. A napokban készültek el a fejlesztők a 2.0-ás frissítéssel, amely által sok gondot kívántak orvosolni, ehelyett azonban ismét összekavarták a dolgokat. A frissítés telepítése után ugyanis a hivatalos fórumokat ellepték az elégedetlen játékosok, akik rengeteg új, korábban nem tapasztalt hibáról számoltak be. Ezek közé tartozik a szennyvízrendszer teljes összeomlása (a trutyi elönti az utcákat), az autóduda hangokat adó fák, valamint a soha be nem fejeződő építkezések és a váratlan taxi blokád, amelyet az alábbi képen meg is nézhettek. A panaszok listája már most is elég hosszú, megtekinteni ebben a fórumban tudjátok. A fejlesztők egyelőre nem reagáltak.
Már megint SimCity gondok
Néhány nappal ezelőtt jelent meg a városmenedzser játék 2.0 sorszámú frissítése, amely alaposan összekavarta a dolgokat. Újabb öngólt rúgtak a fejlesztők?
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
SimCity
Platform:
Fejlesztő: Maxis
Kiadó: Electronic Arts
Megjelenés: 2013. március 7.
Minimális rendszerigény: AMD Athlon 64 X2 4000+/Intel Core 2 Duo 2 GHz vagy jobb processzor, 2 GB RAM, Radeon HD 2x00/GeForce 7800 vagy jobb videokártya, 12 GB HDD, internetkapcsolat, Windows XP/Vista/7/8
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5 processzor, 4 GB RAM, GeForce GTX 275/Radeon 5850 vagy jobb videokártya, 12 GB HDD, internetkapcsolat, Windows 7/8
HOZZÁSZÓLÁSOK
gored666 2013.04.24. 23:20 [55]
Képlet a mai játékokhoz a fejlesztőktől: 1+1=1
gored666 2013.04.24. 23:19 [55]
És jöhet is egy Session pass dlc, ami hamarabbi hozzáférés a hibák kijavításához, kb 75 euro.LOL
Nem véletlen adtak egy játékot vigaszdíjként.
Nem véletlen adtak egy játékot vigaszdíjként.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]

