28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Sok-sok GTA V kép érkezett

Bőséges tartalommal gazdagodott a Grand Theft Auto V galériája, az új képeken leginkább a három főszereplőt láthatjuk, de szemügyre vehetünk néhányat a ránk váró járművek közül is.

Írta: GeryG 3 hozzászólás

Frissült a Grand Theft Auto V galériája, szám szerint 32 új felvétel került a listára. A képeken többnyire a három főszereplőt, Michaelt, Franklint és Trevort láthatjuk, hol akció, hol száguldozás közben. Azzal nem árulok el nagy újdonságot, hogy a játékban kismillió jármű áll majd rendelkezésünkre, hogy eljuthassunk a minden eddigi Rockstar Games játéknál nagyobb játéktér egyik sarkából a másikba. Az új képek között e járművekről is találunk néhányat: luxusautók, motorcsónakok, motorok, helikopterek és repülők várják, hogy száguldozzunk velük. Bár a szárazföld is közel háromszor akkora lesz, mint a Red Dead Redemption teljes játéktere, ehhez még hozzá jön a tenger is, ahol szintén sok tennivaló akad. Ezek közül a búvárkodás tűnik az egyik legizgalmasabbnak, amelyre bizonyosan érdekes küldetések is épülnek majd.
A Grand Theft Auto V a hivatalos álláspont szerint szeptember 17-én kerül a boltok polcaira kizárólag PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra, minden egyéb platformról érkező híreszteléseket érdemes egyelőre pletykaként kezelni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V
  • Grand Theft Auto V

Grand Theft Auto V

Platform:

Fejlesztő: Rockstar Games

Kiadó: Rockstar Games

Megjelenés:
2013. szeptember 17. PS3, X360
2014. november 18. PS4, X1
2015. április 14. PC
2022. március 15. PS5, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Bomc.
Bomc. [774]
Ja, énis mintha azt hallottam volna hogy ez "csak" egy felturbózott SA lesz...
goodboy007
goodboy007 [9203]
Alul a 7., fekete kocsit ábrázoló képnek a hátterében ott a sivatag, meg a műholdas tányérok. Lehet, hogy egész San Andreas benne lesz a játékban? :O
medve91
medve91 [143]
Nagyon várjuk!!!!
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)