A Nissan és a Sony már jó ideje együttműködik a Gran Turismohoz köthető GT Academy versenysorozat kapcsán. A most hétvégén zajló Le Mans 24 versenyen két korábbi GT Academy bajnok a valóságban is próbára teszi magát a Greaves Motorsport Zytek-Nissan LMP2 autók volánja mögött. A 2013-as GT Academy várhatóan minden eddiginél nagyobbnak és izgalmasabbnak ígérkezik, ráadásul az új Gran Turismo 6 demójának rövid bemutatását is nagy érdeklődés övezi. A nagyszabású rendezvényen több ország képviselteti magát, mint valaha, idén Magyarország is a résztvevők között szerepel. Lucas Ordonez és Jann Mardenborough a PlayStation 3 Gran Turismo játékának köszönhetik az autóversenyek iránti rajongásukat, azóta pedig bebizonyították, hogy virtuális versenyzőből valódi pilótává lehet válni. Lucas 2008-as sikere óta harmadszorra ül kormány mögé a 24 órás Le Mans-i megmérettetésen, míg Jann 2011-es GT Academy bajnokká válása óta először indul a neves pályán.
Idén ráadásul a Gran Turismo 6 miatt különösen nagy az esemény iránti érdeklődés. Bár a játék megjelenéséig még több hónapot kell várnunk, a demó már július elején elérhetővé válik.
GT Academy Le Mans-ban
Ezen a hétvégén zajlik a híres 24 órás autóverseny, ahol a GT Academy két korábbi bajnoka élesben is kipróbálja magát.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Gran Turismo 6
Platform:
Fejlesztő: Polyphony Digital
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés: 2013. december 6.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]