28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Állatok a GTA V-ben

A napokban mutatták be a játék legújabb trailerét, most pedig újabb információk láttak napvilágot. A sorozat történetében először lesz kutyánk, ami külön figyelmet igényel majd, de szóba kerültek a vadállatok is.

Írta: GeryG 2 hozzászólás

Az idei ősz sem lesz fantasztikusnak ígérkező játékoktól mentes, ezek táborát erősíti a Grand Theft Auto V is. A szokásos konzol-PC huzavona mellett a Rockstar rendszeresen lát el minket beszédtémát nyújtó információkkal is, a napokban pedig végre láthattuk a játékot ténylegesen mozgás közben is. Ma ismét néhány érdekes apróságra derült fény. A sorozat történetében először lesz saját kutyánk, aki a Chop névre hallgat, és nagy odafigyelést igényel. A három főszereplőhöz hasonlóan őt is kedvünkre csinosítgathatjuk, de ha nem törődünk vele, elpusztul. Kutyánk mellett több mint 15 különféle vad- és háziállat grasszál majd a térképen. A fejlesztők rengeteget foglalkoztak az animációkkal, mindhárom karakternek sajátos járása lesz, ahogyan a valóságban is mindenki másképp mozog. Azt már az első videó alapján is tudni lehetett, hogy lehetőségünk lesz felfedezni az óceán fenekét, de lesz kimondottan ott játszódó küldetés is, amelynek helyszínét Michael és Trevor jet-skín közelíti meg.
A GTA V megjelenéséig már csak szűk két hónapot kell várnunk, szeptember 17-én érkezik PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Grand Theft Auto V

Platform:

Fejlesztő: Rockstar Games

Kiadó: Rockstar Games

Megjelenés:
2013. szeptember 17. PS3, X360
2014. november 18. PS4, X1
2015. április 14. PC
2022. március 15. PS5, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

david139
david139 [18716]
Sims 5
Bomc.
Bomc. [774]
Atomzsír lesz! :D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)