A Grand Theft Auto V-ben is lehetőségünk lesz rádiózással elütni az időt, miközben a város egyik pontjáról a másik felé tartunk. Az előző epizódokhoz hasonlóan egyedi rádióadók között válogathatunk majd, ezek száma összesen tizenhét lesz. A listában két olyan adót is találunk, amelyeken beszélgetni fognak, míg a maradék tizenötön több mint 240 licencelt dalt hallgathatunk majd. A rádiók műsorait természetesen már javában rögzítik, így a Rolling Stone online magazinban több adóból hallgathatunk már most részleteket.
A napokban az is kiderült, hogy a Rockstar Games komoly változtatások mellett döntött a Social Club Crews rendszert illetően. Bevezetik a hierarchia rendszert, vagyis az egyes bandák vezetői különböző rangokat adhatnak a bandatagoknak:
- Commissioners: a banda leghűségesebb tagjai, akik gyakorlatilag a vezér jobbkezeként működnek. A vezető nevében ők is hozhatnak döntéseket a bandával kapcsolatban, nevezhetnek ki tagokat, illetve toborozhatnak újoncokat.
- Lieutenants: a banda kiemelt tagjai, akik jutalmakat és büntetéseket oszthatnak ki az alacsonyabb rangú tagoknak.
- Representatives: a banda megbecsült tagjai, akik már bizonyították rátermettségüket, akár egy jó teljesítménnyel egy kompetitív eseményen, akár csak a banda címerének népszerűsítésével. A bandavezér jelöli ki őket, és ők is szervezhetnek be új arcokat.
- Muscle: a banda azon tagjai, akik ugyan nem rendelkeznek adminisztratív jogokkal, ám gyakran ők a banda igazi mozgatórugói. Minden újonc ezzel a ranggal kerül a bandába.
A Rockstar Games a mai napon új trailerrel fog jelentkezni, ám annak tartalmáról egyelőre nincs hír. A trailer egyelőre az Official Trailer címet viseli, így várhatóan a történetről tudhatunk meg belőle többet. A GTA V PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra fog megjelenni szeptember 17-én.