Érdekes játékon dolgozik a Shining Rock Software, amely a magyar Elder Gameshez hasonlóan mindössze egyetlen fejlesztőt, Luke Hodorowiczot takarja. A fejlesztő a Banished című stratégiai játékon dolgozik, amely leginkább a SimCity középkori megfelelőjének tekinthető. Hodorowich a napokban adott interjút a PC Gamer magazinnak, amely során kifejtette, hogy munkájára a fent említett SimCityn túl az Anno és a Settlers sorozatok voltak a legnagyobb hatással.
A Banishedben mi egy csapatnyi telepest irányíthatunk, akik új települést alapítanak. A játékban minden térképet véletlenszerűen generál, így mindig alkalmazkodnunk kell a környezethez. Célunk pofon egyszerű: életben kell tartani a népet és lehetőség szerint sikeres kolóniát kell belőlük faragni. Az ételt vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel, valamint a mezőgazdaság és a kereskedelem segítségével tehetjük a lakosok asztalára. Persze ezt sok tényező nehezíti majd, így komolyan meg kell küzdenünk a túlélésért egy-egy keményebb tél során. Ehhez a szabó ruhákat készíthet, az emberek házakat építhetnek, valamint tüzet rakhatnak. Ugyanakkor nem vághatják ki esztelenül a környező erdőket, hiszen ezzel drasztikusan lecsökken a vadászterület is, valamint a legtöbb gyógynövény is a fák között található. Sebaj, a kivágott fák helyére ültethetünk újakat, így tartva fent a körforgást. A mezőgazdaság is tartogat meglepetéseket, hiszen ha túl sokáig termesztünk növényeket egy bizonyos területen, az a föld idővel terméketlenné válik. Ugyanígy figyelnünk kell a halászat és vadászat során is, hiszen ha túl gyorsan írtjuk ki a vadállományt, akkor az nem tud szaporodni, mi pedig hamar az éhhalál szélére sodródunk.
A játék egyik legfontosabb erőforrása maga a lakosság. Minden egyes embert személyesen is megismerhetünk, tudjuk a nevét, mikor született, hol lakik és mivel foglalkozik. Minden lakos idővel meg is hal, de ha jól tartjuk őket, akkor boldog életet élnek és utódokat nemzenek. Az épületeknek nem lesznek különböző fejlettségi szintjei, bármikor bármit felépíthetünk (feltéve, hogy minden szükséges nyersanyag a rendelkezésünkre áll), ám nem biztos, hogy az adott időben pont arra az építményre van szüksége a településünknek. A Banishedben nincs pénz, a kereskedőkkel csak barter üzleteket köthetünk. Ám arra is vigyáznunk kell, hogy egy-egy messzi földről érkezett szállítmánnyal akár új betegségeket is behozhatunk a városunkba.
A Banished egyelőre nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de a tervek szerint valamikor 2013 vége felé számíthatunk a premierre kizárólag PC-re.
Banished - a középkori SimCity
A független Shining Rock Software a középkorban játszódó városmenedzselős játékot fejleszt.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
ryanmckane 2013.09.08. 16:14 [13]
KELL!
arreat 2013.09.08. 14:38 [13]
tetszetős :P
themikka 2013.09.08. 14:36 [51]
esélyes. ez hangulatos
CSognor 2013.09.08. 13:28 [31]
ez elég nyílván való :D
Baracklekvár 2013.09.08. 11:52 [1793]
Oké, ebből vásárlás lesz.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
- 5. Már csak három nap van hátra a Sudden Strike 5 megjelenéséig, de van rá mód, hogy már most kipróbáld a magyar fejlesztésű stratégiát
Legfrissebb fórumtémák
- 23:40
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1518]
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]




























