Mint a PlayStation 3 egyik utolsó nagy exkluzív címével, kiemelten foglalkozik a Sony a Gran Turismo 6-tal. A játék december 6-án jelenik meg, de néhány nappal korábban, december 2-3-án egy rendezvény keretein belül mutatják be a résztvevőknek. Erre a spanyolországi Ronda városában, valamint az annak közelében fekvő Ascari versenypályán kerül sor. Ez egyébként a játékban is megtalálható lesz elképesztő pontossággal lemodellezve. A rendezvény résztvevői természetesen ki is próbálhatják majd a játékot, amelyben 1200 autó közül válogathatnak.
"Megtiszteltetés számomra, hogy a Gran Turismo legújabb részét itt indíthatjuk el." - emelte ki Kazunori Yamauchi, a Polyphony Digital elnöke és a széria megalkotója, aki hozzátette, hogy különösen nagy élmény számos meghatározó autógyártó partnerrel együtt az Ascari versenypályán megmutatni a vendégeknek a valódi és a virtuális vezetési élményt. A rendezvényen kizárólag a média képviselői vehetnek részt, de mindenki más élően követheti az eseményeket a játék hivatalos oldalán.
A játékról az elmúlt napokban két érdekes trailer is napvilágot látott. Az elsőben a GPS Visualizert nézhetitek meg működés közben, míg a másodikban az egyik Mercedes modell játssza a főszerepet.
További érdekesség, hogy még a hatodik epizód sem jelent meg, de máris szóba került a hetedik rész is. Yamauchi úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy a legjobb forgatókönyv szerint már 2014-ben megjelenhet a játék PlayStation 4-re. Akik pedig amiatt aggódnának, hogy az eddigi epizódok között rendre 3-4 év telt el, azokat megnyugtatta, a PS4 sokkal könnyebbé teszi a fejlesztést, mivel nem kell a szoftvert a konzol korlátaihoz igazítaniuk.
Spanyolországban mutatják be a Gran Turismo 6-ot
Az Ascari versenypályán tartott kétnapos rendezvényen ismerhetik meg a játékot a résztvevők.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Gran Turismo 6
Platform:
Fejlesztő: Polyphony Digital
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés: 2013. december 6.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]










