Deep Purple – 2014. február 17.
A Budapest Arénában lép fel a 45 évvel ezelőtt alapított legendás rockzenekar, akiknek legújabb albumuk nyolc év kihagyás után idén áprilisban jelent meg, Now What?! címmel. Az együttes tagjai közt a legsikeresebb felállásból hárman maradtak meg: Ian Gillan énekes, Ian Paice dobos és Roger Glover basszusgitáros. A két évtizedet távozó – és jelenleg inkább a feleségével közös Blackmore’s Night projekten ténykedő – Richie Blackmore helyét Steve Morse gitáros tölti be, míg 2002. óta Don Airey billentyűs is a bandát erősíti. Az aktuális albumról a Vincent Pride című számhoz készült video alább tekinthető meg.
Within Temptation – 2014. március 14.
A Sharon den Adel énekesnő és Robert Westerholt gitáros által alapított holland együttes a szimfonikus rock/metal vonalat képviseli. Fellépésükre a Petőfi Csarnokban kerül sor jövő évben, az új, Hydra címmel januárban megjelenő lemezükhöz kapcsolódó turné során.
Robbie Williams – 2014. április 25.
A 2001-es Swing When You’re Winning folytatásaként jelent meg Robbie Williams tizedik albuma, a Swing Both Ways. A lemezen klasszikus slágerek feldolgozásai, valamint új dalok és duettek (Lily Allen, Michael Bublé és mások) szerepelnek, természetesen a címben is szereplő swing stílusban. A turné Budapestet is útba ejti, az énekes a Budapest Arénában lép majd fel.
Peter Gabriel – 2014. május 6.
Az 1986-os, So című album megjelenésének 25. évfordulóját ünneplendő pár évvel ezelőtt Peter Gabriel egy díszdobozos kiadványt készített a zenei mérföldkőként számon tartott lemezből, amelyet turné is követett. A koncertsorozat újabb szakaszából már Magyarország se marad ki: jövő tavasszal a Budapest Sportarénában láthatják és hallhatják az érdeklődők a Genesis egykori énekesét.
Nine Inch Nails – 2014. június 19.
Amerika után Európa is sorra kerül Trent Reznor idei albumához, a Hesitation Markshoz kapcsolódó turnéban. Budapest az utolsó előtti állomás lesz a lettországi Rigában induló európai szakaszban, előzenekarként pedig a Cold Cave lép majd fel.
FRISSÍTÉS: A koncertet sajnos a Nine Inch Nails - 3 másik fellépésükkel együtt - lemondta.