Régen hallhattunk már a CryTek Budapest felől, akik korábban a Crysis Warheadet készítették, és besegítettek a Ryse munkálataiba is. Most viszont valami egészen újba vágtak bele, ugyanis a kifejezetten mobil platformra szakosodott DeNa csapatával közösen készítik a The Collectables című akciójátékot. A játék kizárólag iOS-re és Androidra készül, megjelenésére 2014-ben számíthatunk, ráadásul ingyen lesz elérhető.
"A DeNa egyedülálló tapasztalatokkal rendelkezik a mobiljátékok terén, így különösen nagy öröm számunkra, hogy velük közösen készíthetjük el a The Collectablest. A játék ingyenes lesz és a CryTek 3D-s technológiáján, a CryEngine-en alapul." - nyilatkozta Paha Schulz, a CryTek munkatársa.
A történet egy katonai alakulatról szól, akik a világ számos pontján hajtanak végre titkos katonai akciókat. Mivel egy-egy küldetés során több katonát is irányítunk, akik mind eltérnek egymástól, így nem csupán a vérgőzös akció számít, hanem a jól átgondolt taktika is. A küldetések előtt meghatározhatjuk, milyen felszereléssel és fegyverekkel vágjanak neki, ezeket fejleszthetjük is. Aki a megjelenés előtt regisztrál a hivatalos oldalon, az a Reload nevű karakter egy különleges változatát is megkapja, amely exkluzív felszereléssel aprítja majd az ellent.
A bejelentés mellé az első trailer és néhány kép is társult.
The Collectables - új játékon dolgozik a CryTek Budapest
A magyar stúdió új alkotása iOS-re és Androidra fog megjelenni.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]




