28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Már előrendelhető a Memento Mori 2

A 2008-as klasszikus kalandjáték folytatása már megtalálható a Steam webáruházában.

Írta: gregmerch

A Centauri Production 2008-as klasszikus kalandjáték, a Memento Mori két hét múlva folytatást kap. A Memento Mori 2 története rögtön az első epizód után veszi kezdetét. Alig, hogy megoldották a Hermitage-ból ellopott képek rejtélyét, a volt képhamisító és történészprofesszor, Maxim Durrand, valamint kedvese, az Interpol-ügynök Larisa Svetlova újabb kihívásokkal kell szembenézzenek. Kalandos útjuk során számtalan komplex fejtörőn kell átverekedjék magukat, mire nyomozásuk elvezeti őket a végkifejlethez. Ehhez a világ jó néhány egzotikus pontját meg kell látogassák, így többek között eljutnak Dél-Afrikába, Finnországba és az USÁ-ba is. A játékban ezúttal három karaktert is irányíthatunk, és az első rész hagyományait követve most is minden rejtvénynek több megközelítése és megoldása lehet, így a játékosokon múlik a történet alakulása. Mindehhez gyönyörűen kidolgozott, 3D-s környezetet, észbontó feladványokat, angol illetve német szinkront és detektívpontok gyűjtése által elérhető extra tartalmakat ígérnek a fejlesztők.
A Memento Mori 2 már előrendelhető a Steamen, ráadásul az előrendelők 20% kedvezményben is részesülnek, így a program ára 20 helyett jelenleg csak 16 euro.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Memento Mori 2

Platform:

Fejlesztő: Centauri Production

Kiadó: Bohemia Interactive Studio

Megjelenés: 2014. május 13.

Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo 2 GHz, 1 GB RAM, 256 MB-os videokártya (Shader Model 2.0 kompatibilis), 2 GB HDD, Windows XP SP2

» Tovább a játék adatlapjára

gregmerch

gregmerch
Amióta az első kvarcjátékát meglátta kb. 6 éves korában, mindennél jobban érdekelték az elektronikus játékok. 2010 óta árasztja el cikkeivel a magazin oldalait.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!