A S.T.A.L.K.E.R. úgy vonult be a videojátékok történelmébe, mint a be nem váltott ígéretek hosszú évekig fejlesztett játéka. Az egykori GSC Game World azóta több kisebb stúdióra oszlott, a fejlesztők pedig a 4A Games (Metro széria), a Vostok Games (Survarium) és a West Games csapatához szerződtek. Míg előbbi két stúdió már több játékot is letett az asztalra, illetve jó ideje készíti aktuális játékát, a West Games csak a napokban rukkolt elő első projektjével, amely az Areal címet viseli - és nem meglepő módon a S.T.A.L.K.E.R. szellemi örökösének tartják. Ismét egy katasztrófa sújtotta világban találhatjuk magunkat, amelyet teljesen szabadon fedezhetünk fel mindenféle kötöttségek nélkül. Ezúttal nem atomkatasztrófa vagy a növények titokzatos elszaporodása okozta az emberi civilizáció szinte teljes pusztulását, hanem egy még rejtélyesebb anyag, a Metamorphite, amely egy meteorbecsapódás után ellepte az egész bolygót. Az ígéretek szerint a történet nem fog kézen fogva végigvezetni minket az eseményeken, hiszen azokat mi magunk alakíthatjuk: nem mindegy, kivel és hogyan beszélünk, ahogy az sem, hogy kit ölünk meg és kit hagyunk életben. Mindezt ráadásul a manapság oly sokat hangoztatott moralitás sem fogja befolyásolni, egyedül rajtunk áll, mikor hogyan cselekszünk, nem kell majd az egyetemes jó vs. rossz rendszernek megfelelnünk. A játékban rengeteg fegyver és felszerelés a rendelkezésünkre fog állni, amelyeket a saját harcmodorunknak megfelelőre formálhatunk. Két azonos típusú fegyver sem lesz egyforma, vagyis bármikor belebotolhatunk egy elhagyott AK-47-be, amelyről kiderül, hogy az egyik legjobb fegyver. Lesznek járművek is a quadoktól kezdve a helikopterekig, ám ezek használatához üzemanyagra lesz szükség, valamint karban is kell tartanunk őket. A Metamorphite is használható eszköz lesz, több formájával találkozhatunk a világban, amelyek mind más és más hatással lehetnek ránk és eszközeinkre. Mutáns lényekből is lesz szép számmal a játékban, amelyek viselkedéséért az X-life rendszer fog felelni, ahogy a mesterséges intelligencia minden egyéb aspektusára is.
A fejlesztők a Kickstarteren várják tehát az adományokat, az elsődleges cél 50 000 dollár összegyűjtése. Ebből alig néhány nap alatt máris összejött 32 000 dollár, így egyáltalán nem kizárt, hogy a határidő lejártáig elérhetik a további célokat is, amelyekért valódi városokat, többjátékos módot, valamint több mellékküldetést és új játékmódokat is kaphatunk.
A dolog árnyoldala, hogy a korábban említett Vostok Games nem néz jó szemmel a projektre, jogi lépéseket helyeztek kilátásba. Elmondásuk szerint ugyanis a West Games munkatársai valójában soha nem dolgoztak a GSC-nél és már kapcsolatba is léptek a jogi képviselőikkel, hogy a végére járjanak a dolognak. Emellett a Kickstarer oldalon található képek és az alábbi video is a S.T.A.L.K.E.R.-ből származnak. Hogy mi az igazság, az várhatóan rövid időn belül kiderül.
Amennyiben végül mégis elkészül az Areal, úgy PC (Mac és Linux) mellett PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Wii U-ra jelenhet meg.
Areal - a S.T.A.L.K.E.R. igazi örököse - vagy csalás?
Az egykori fejlesztők új stúdiót alapítottak, játékukhoz pedig a Kickstarteren várják az adományokat. A Vostok Games szerint azonban ebből semmi sem igaz.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
deefun 2014.07.16. 10:56 [4]
Három felé bomlott a GSC és a harmadik a UnionStudio volt, amit a mai napig Kim Eugene vezet, aki a West Games-t is. Azóta nekik volt egy becsődölt játékuk, a Nuclear Union, melyről lemondott az orosz kiadó, de ezt az Union Studio nem így látja (vagy Best Way már a nevük). Viszont ez részlet kérdés amellett a rengeteg ügy mellett ami kirobbantotta ezeket a botrányokat és mielőtt bárki is adna erre pénzt érdemes lehet átolvasni egy szubjektív összefoglalást az eseményekről:
http://prohardver.hu/tema/re_areal_keszul_a_s_t_a_l_k_e_r_szellemi_orokose/friss.html
http://prohardver.hu/tema/re_areal_keszul_a_s_t_a_l_k_e_r_szellemi_orokose/friss.html
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 09:07
- Játék kívánságlisták és várólisták [14]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]




