Régen hallatott már magáról a Techland ígéretes horrorjátéka, a Hellraid, ám a minap közzétették az E3-on tartott prezentáció teljes anyagát, amely alatt az egyik fejlesztő mesél a játékról. A videóban láthatjuk a harcrendszert, amely első ránézésre sok újdonságot nem tartogat: van könnyű, de gyors, valamint erős, de lassú csapás, kivédhetjük az ellenfél ütéseit, valamint elugorhatunk előlük. Pajzsot felvéve egy picit módosul a védekezésünk, varázsbotokkal pedig a támadásunk során érdemes más taktikát bevetni. Ezek már mind megszokott játékelemek, de legalább jól működőnek tűnnek most is. A katakombák dugig vannak mindenféle felszereléssel, fegyverekkel, páncélokkal, italokkal és arannyal, így érdemes minden helyiséget alaposan átkutatni (lesznek titkos helyiségek is). Elegendő arany összegyűjtögetése után bárhol, bármikor beléphetünk a kovács üzletébe (legalábbis egy menü erejéig), ahol új fegyvereket vásárolhatunk. Ellenfelekből is lesz bőven, ezek képzettsége pedig változó lesz. Az egyszerű csontvázakból is lesz többféle az íjászoktól a gyalogosokon át egészen az erősebb, pajzzsal is felszerelt katonákig. Persze nem hiányozhatnak egy ilyen játékból a zombik és a kisebb-nagyobb bossok sem.
Összességében az alábbi bemutató alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a Techland már jól kitaposott ösvényen próbál haladni a Hellraiddel. Eddig nem sok újdonságot láttunk, a játékelemek zöme már ismerős lehet más alkotásokból. Ha viszont ezeket sikerül jól összegyúrni, nyakon önteni hozzá passzoló látványvilággal (a video alapján ezzel nem lesz gond), valamint megfelelő történettel és játékidővel, akkor kellemes kikapcsolódásra számíthatunk a 2015-ös premier után.
21 perc Hellraid
A Techland először mutatta meg igazán, mire is számíthatunk a jövőre érkező játéktól.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]
