2012-ben zárta sikeres Kickstarter kampányát az Uber Entertainment azóta már megjelent stratégiai játéka, a Planetary Annihilation. A játék a mára klasszikus státuszba emelkedett Total Annihilation újragondolása volt, amelyben már nem csak a bolygó felszínén, hanem a világűrben is folyt a háború, a játékosok pedig akár kisebb aszteroidákat is az ellenség bolygójának irányíthatott. A rajongók igényét jól mutatta, hogy a kitűzött célnak bő dupláját dobták össze.
A fejlesztők most hasonló sikerre várnak, hiszen a napokban indították el legújabb játékuk, a Human Resources Kickstarter kampányát. Míg az előző alkotásukhoz 900 000 dollárt kértek (és kapta 2 200 000 dollárt), addig most egy picit merészebbet gondoltak, így a cél 1 400 000. Ebből alig két nap alatt már össze is jött 214 000 dollár, vagyis ha ilyen tempóban adakoznak a játékosok, bizonyára ez a kampány is sikerrel zárul majd.
A Human Resources is a valósidejű stratégiai játékok táborát fogja gyarapítani. A történet itt játszódik a Földön, ám elég sötét jövőt vetít elénk: óriási robotok és szörnyek háborúját mutatja be. Előbbieket egy automatizált üzem szabadította a világra, ezért az emberek egy másik dimenzió idegen lényeit hívták segítségül, hogy megszabadítsák őket a robotoktól. Ám számításaik nagyon nem jöttek be, ugyanis a két fél ádáz csatája során mindkettő legfontosabb nyersanyaga az ember lett. A fejlesztők hatalmas területeken zajló csatákat ígérnek (ez egyébként is a védjegyükké vált mára), amelynek megjelenítéséért a Planetary Annihilation alatt dolgozó motor fog felelni. Ráadásul a terep teljes mértékben elpusztítható lesz - ez a taktikázásnál is fontos szerepet fog játszani. A kitűzött célokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra a srácok, mindössze annyit árultak el, hogy terveik között - a megfelelő finanszírozás esetén - további játszható frakciók bevonása is szerepel. A kampányhoz mindjárt egy hatperces bemutatót is készítettek.
Human Resources a Kickstarteren
A Planetary Annihilation után ismét a Kickstarteren gyűjt az Uber Entertainment.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]