Befutottak az Assassin's Creed Unity első külföldi értékelései. A játék az elmúlt hónapokban meglehetősen erős marketing kampányt kapott, így a játékosok képbe kerülhettek, hogy mire is számítsanak tőle. A fejlesztők nem győzték hangsúlyozni, hogy soha korábban nem tapasztalt részletességgel jelenítik meg az 1700-as évek Párizsát. A képernyőn egyszerre akár 5-10 ezer karakter is megjelenhet, ez a korábbi részekben tapasztalt átlag 200 főhöz képest óriási fejlődés. Ráadásul a beszámolók szerint minden NPC-vel interakcióba lehet lépni, vagyis nem egyszerű sémák lesznek, amelyek egy meghatározott útvonalon keringenek körbe-körbe. A játék nem töltöget az egyes helyszínek között, Párizs pedig tele van felfedezésre váró belső terekkel. Ennek azonban komolya ára van, elég csak a PC-s változat rendkívül magas gépigényére gondolni. Nem túl biztató jel az sem, hogy minden előzetes fogadkozással ellentétben a két konzolos változatnál is komoly teljesítménybeli ingadozásról adtak hírt. Hogy ezeket mennyire tudják és fogják a közeljövőben orvosolni a fejlesztők, egyelőre kérdés, de ez rányomhatja a bélyegét a hangulatra és így a végső értékelésekre is. Íme, az eddigi pontok:
- 3DJuegos - 8,5/10
- Canadian Online Gamers - 88/100
- Cheat Code Central - 4,4/5
- Destructoid - 7/10
- Digital Spy - 4/5
- EGM - 6,5/10
- Eurogamer - 7/10
- Game Informer - 8/10
- Game Revolution - 4/5
- Gamereactor Sweden - 7/10
- GamesBeat - 91/100
- Gamespot - 7/10
- GamesRadar - 4/5
- Gaming Age - 50/100
- Gaming Nexus - 8/10
- GamingTrend - 75/100
- God is a Geek - 8/10
- Hardcore Gamer - 3/5
- IGN - 7,8/10
- Joystiq - 2,5/5
- LevelUp - 8,9/10
- Meristation - 7,7/10
- Multiplayer.it - 8/10
- Official Xbox Magazine UK - 8/10
- Polygon - 6,5/10
- Post Arcade (National Post) - 8/10
- Power Unlimited - 88/100
- Pure Xbox - 6/10
- Shacknews - 7/10
- The Digital Fix - 8/10
- USgamer - 3,5/5
- Vandal Online - 8,5/10
- Xbox Achievements - 75/100
Az Assassin's Creed Unity PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra fog megjelenni november 14-én.