A kifejezetten független fejlesztőkre koncentráló Devolver Digital kiadó bejelentette, hogy a Fourattic stúdiójában készül a Crossing Souls, amely a régimódi kalandjátékok táborát fogja erősíteni. A történet 1986-ban Kaliforniában játszódik, ahol öt barát egy különös kőre bukkan. Ez olyan erővel bír, amit nem is értenek igazán, de életük legnagyszerűbb nyári kalandjában részesíti őket. Általa ugyanis képesek átlépni az élők világából a holtak világába, ahol aztán olyan események láncolatát idézik elő, amely elragadja őket az általuk ismert valóságból. Kalandjuk során olyan összeesküvésekbe botlanak bele, amelyekben a hadsereg keze is benne van. Mindezek hátterében pedig a rejtélyes kő áll, amelynek különleges erejére többen is fenik a fogukat. A játékmenet az öt karakter teljesen eltérő képességeire és fegyvereire épül, ezeket kell majd az adott feladványok, rejtvények és ellenfelek legyűrésére kombinálnunk. Ahhoz, hogy a játék biztosan elkészüljön, a fejlesztők a Kickstarteren várják a játékosok támogatását. Itt 45 000 dollárt szeretnének összegyűjteni (néhány nap alatt 9000 már össze is gyűlt). Ha minden a tervek szerint alakul, akkor is leghamarabb 2016-ban jelenhet meg a játék.
2016-ban jön a Crossing Souls
Régimódi kalandjáték készül, amelyet a Kickstarteren támogathattok.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Crossing Souls
Platform:
Fejlesztő: Fourattic
Kiadó: Devolver Digital
Megjelenés:
2018. február 13. PC
n/a: PS4
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]






