Úgy tűnik, az idei év a városmenedzser játékok éve lehet. Ha minden a tervek szerint halad, akkor tavasszal két ilyen játékot is kipróbálhatnak az érdeklődők. A Cities: Skylines a Paradox Interactive gondozásában fog megjelenni és nagyon ambiciózus ötleteket tartalmaz, de a Focus Home Interactive nagyobb múltra visszatekintő szériája is új epizódot kap a Cities XXL formájában. Ennek a játéknak sem kell szégyenkeznie, hiszen ezernél is több különböző épület alkotja majd városainkat, amelyeket 65 hatalmas térképen húzhatunk fel. A lakosok a társadalmi szintjüknek megfelelő ruhákban járnak, a hang- és légszennyezést pedig immár helyi szinten is tudjuk majd kezelni. Ezekről és városunk lakóinak hétköznapi életéről új trailer is készült, ezt megnézhetitek picit lejjebb.
A Cities XXL-t már most elő lehet rendelni, amit érdemes is megfontolni. A sorozat iránti új érdeklődők ugyanis 20%-os kedvezménnyel juthatnak így a játékhoz, míg azok, akiknek legalább egy korábbi epizód a birtokában van, fél áron rendelhetik elő az új részt. Előrendelésünket a játék hivatalos oldalán adhatjuk le, de pontos megjelenési dátumot sajnos még ott sem találunk. Mindössze annyit tudni, hogy a premierre valamikor a közeljövőben lehet számítani.
Előrendelhető a Cities XXL
Bár továbbra sincs pontos premierdátum, de már most kedvezményesen elő lehet rendelni a játékot.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
- 5. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
