Úgy tűnik, új királya született a városmenedzser játékoknak. Ezt a címet – érdemi konkurencia híján – sokáig a SimCity széria birtokolta, ám ennek utolsó, közepes fogadtatásban részesült felvonása óta már eltelt két év. A Colossal Order, akik korábban a Cities in Motion játékokat is készítették, idén megpróbálkoztak a trónbitorlással és a Cities: Skylines bizony sikerrel vette az akadályt. Mind a kritikusok, mind a rajongók egyöntetűen pozitívan vélekednek az alkotásról, ami mostanra már az eladásokban is megnyilvánult. A premier óta mindössze öt nap telt el, de már az első napon átlépték a negyedmilliós eladott példányszámot. Ebben benne vannak az előrendelők is.
„Szeretnénk a legmélyebb, szívből jövő hálánkat kifejezni a rajongóknak a támogatásukért, és szeretnénk őket biztosítani afelől, hogy a következő években ezt a csodálatos játékot is legalább annyira támogatni fogjuk, ahogy tesszük azt a Crusader Kings és az Europa Universalis sorozatokkal. Tudjuk, hogy egy remek játék került a kezeink közé, és nagyszerű érzés, hogy további új tartalmakat ígérhetünk a rajongóinak.” – nyilatkozta Fredrik Wester, a kiadásért felelős Paradox Interactive vezetője, aki így folytatta – „Gratuláció és köszönet illeti a Colossal Order csapatát is, hiszen olyan játékot készítettek, amelyet csak úgy emlegetnek, mint a városmenedzser játékok új mércéjét. Erős kapcsolatot építettünk ki velük az elmúlt években a Cities in Motion és a Cities in Motion 2 által, ezért jó látni, hogy ezt a tehetséges csapatot így ünneplik páratlan lelkesedésük és képességeik miatt.”
Westerhez csatlakozott a fejlesztő stúdió vezetője, Mariina Hallikainen is, aki szintén hálájának adott hangot: „Itt, a Colossal Ordernél öröm látni, hogy ennyien élvezik a Cities: Skylinest, és a Steam Workshopnak köszönhetően máris rengeteg fantasztikus új tartalom készült hozzá. Nagyon büszkék vagyunk és már alig várjuk, hogy a rajongókkal együtt tovább fejleszthessük a játékot.”
Anyagilag is sikeres a Cities: Skylines
Egy nap alatt negyedmilliót adtak el a városmenedzser játékból.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Cities: Skylines
Fejlesztő: Colossal Order
Kiadó: Paradox Interactive
Megjelenés:
2015. március 10. PC, Mac, Linux
2017. április 21. X1
2017. augusztus 15. PS4
2018. szeptember 13. Switch
2023. február 15. PS5, XSX
HOZZÁSZÓLÁSOK
Sir Spike 2015.03.16. 22:02 [484]
Anno a Cities XL elég jó kis darab volt, mondhatni hiánypótló. Az egyetlen hibája az volt, hogy a fejlesztők képtelen voltak újítani rajta. Az újbóli kiadások bővültek pár új épülettel, meg volt egy-két hibajavítás és kész. Illetve a multi-core támogatás sem igazán működött. Egy proci szál mellett egy nagyobb város rendesen izzította a procit.
Viszont nagy előnye volt, hogy nem lehetett "ultimate" várost építeni. Ahhoz, hogy egy igazi metropolist összehozzon az ember, ahhoz segéd/célvárosokat kellett építeni. Pl. olajkitermelő, édesvíz kitermelő. És ezt a pár várost kellett jól összefűzni.
Az iparnak volt mélysége, sokkal nagyobb, mint a Skylines-nak. Pl. az irodák hatékony működéséhez IC gyárak kellett, amihez nagy szakértelmű munkásokra, illetve sok áramra volt szükség. Viszont, ha a nehéziparra gyúrtunk rá, akkor az zabálta az olajat. Szóval volt benne micro rendesen.
A Skylines nagy előnye, hogy a Cities XL sosem volt igazán pro a közlekedéskezelésben. Út, meg variálhatóság volt benne dögivel, sőt útmenedzsmentben jobb volt, mint a Skylines, de az utazások és szállítások kontrollálhatatlanok voltak. Mindenki ment a legrövidebb úton, vagy amit annak gondolt, ezzel oltári dugókat létrehozva.
És most nézem, hogy mennyit írogattam :-D
Szumma: A Skylines teljesítette azokat az elvárásokat, melyek anno a SimCityvel szemben elvártam. És ha összeraknánk a Skylines és a Cities XL össze jó tulajdonságát, akkor egy olyan szimulátor születne, amit most azonnal előrendelnék :-)

ivanova36 2015.03.16. 13:48 [1321]
Ha a fallout-ot sikerült (Fallout vs Fortress Fallout)akkor a Cities-t sem nagy kaland :D Pedig e példában szereplő két játék még köszönő viszonyban sincs, nem hogy azonos piaci szegmenst fedjenek le...
GeryG 2015.03.16. 13:40 [2372]
Gondolom, nehéz lehet levédetni egy olyan hétköznapi szót, mint a "városok". :D
ivanova36 2015.03.16. 13:27 [1321]
Akkor már érthető, miért lett ekkora forgalma. Kérdés hogy a névazonosság miatt hogy hogy nem balhéznak még? :D
GeryG 2015.03.16. 12:05 [2372]
Nem, a Cities XL-XXL a Focus Home Interactive saját sorozata, a Cities: Skylines pedig a Colossal Order fejlesztése és a Paradox kiadásában jelent meg. Lényegében semmi köze a két címnek egymáshoz. :) (tök durva egyébként, hogy Unity-t használ, ha nem nézek utána, fel sem tűnt volna. Nagyon feltörekvőben van ez a motor is :) )
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 19:53
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1586]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]