Bizonyára senkit nem lep meg, hogy a Codemasters idén sem hagyja ki aktuális Forma 1-es játékát, jön az F1 2015. A széria immár sokéves múltra tekint vissza, minden évben megjelent az aktuális bajnokságot feldolgozó, mindig egy picit szebb és több tartalmat kínál(ni igyekvő?)ó epizód. Nem lesz ez másként idén sem, a fejlesztők pedig nem kis ígéretekkel rukkoltak elő. Az első és legfontosabb, hogy új motort kap a játék, amelynek köszönhetően teljesen megújul az autók viselkedése és fizikája. Igaz ez a felfüggesztésekre, a kormányzásra, a kerekre ugyanúgy, mint az aerodinamikai jellemzőkre és az egyéb fizikai jellemzőkre.
„Az F1 2015 új fejezetet nyit a Codemasters és a Formula 1 történetében, új irányba megy tovább a széria, új platformokon, új motorral, ráadásul korábban, már júniusban meg fog jelenni. Az irányítás hatalmasat fejlődött az előző részek óta. Az új gumimodellezés nagy lépést jelent a realitás felé, mostantól hatással lesznek rá a hőmérséklet-változás, az időjárás változása, az autó beállításai.” – olvasható Paul Jean, a játék rendezőjének nyilatkozata a hivatalos közleményben – „Megújul a Force Feedback is, ami sokkal jobban visszaadja az autó és a talaj kapcsolatát."
Tartalom szempontjából is igyekeznek villantani valamit, így érdekes karriermódra és Pro Season játékmódra számítunk. A futamok és helyszínek között a Mexican GP is szerepelni fog, amely húsz év után tért vissza a száguldó cirkusz versenypályái közé.
Az F1 2015 a sorozat történetében először PlayStation 4-re és Xbox One-ra is megjelenik (PC mellett természetesen), a premierre pedig már június 12-én sor kerül.
Ősz helyett nyáron jön az F1 2015
A széria korábbi részei rendre szeptember és november között jelentek meg, az idei viszont már júniusban befut.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
F1 2015
Platform:
Fejlesztő: Codemasters
Kiadó: Codemasters
Megjelenés:
2015. július 10. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
ufodani 2015.07.08. 19:00 [17764]
Nem lesz klasszik karrier mód!
Nem lesz klasszik vásárlás...
Nem lesz klasszik vásárlás...
Creativ3Form 2015.05.26. 15:15 [33872]
Ghoost 2015.03.29. 19:06 [11787]
Remélem az AI-val is kezdenek végre valamit, néha annyira bénán tud néha vezetni a gép, pl. a kanyarok előtt mindig indokolatlanul befékeznek, teljesen elrontva ezzel a játékélményt.
balays82 2015.03.26. 20:42 [14276]
Hát nem egészen úgy néz ki, mint a múlt hónapban kiszivárgott (ezek szerint talán kamu) fotókon, de azért nem rossz. Remélem, az új konzolok adta lehetőségek megadják azt a lökést, ami már nem ártana a sorozatnak.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 09:07
- Játék kívánságlisták és várólisták [14]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]




