Tom Clancy sajnálatos halálával a nevéhez fűződő kiváló játékok sora szerencsére nem szakadt meg végleg. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a programok jogait birtokló Ubisoft remélhetőleg még idén megjelenő vadonatúj Rainbow Six játéka, a rajongók által tűkön ülve várt Rainbow Six: Siege. Ennek kapcsán egyre több bejelentést tesz a kiadó PR-csapata, akik ma két újabb várható nyalánkságról is lerántották a leplet. Ezek egyike egy teljesen új játékmód, amely szándékaik szerint még tovább mélyíti a csapatalapú játékélményt. A Field Operator névre keresztelt rendszer segítségével ki-ki összeállíthatja a maga ideális, lehető legütőképesebb egységét, amihez számos, a világ különböző elit katonai és egyéb egységeiben szolgáló specialista áll majd a rendelkezésünkre. Ők a maguk szakterületének avatott mesterei – robbantók, mesterlövészek és egyebek –, és a szerepjátékokból ismert perkökhöz hasonlóan újabb és újabb pluszt adnak beválasztásuk esetén alakulatunkhoz, így gyakorlatilag a szintén főleg a szerepjátékokból és MMO-kból ismert buildek mintájára állíthatja bárki össze a szerinte leghalálosabb kombinációt. Az új játékmódhoz természetesen friss trailer is dukál, amelyet alább nézhettek meg.
A másik fontos mai bejelentés az Art of Siege Edition című, a Ubi Shopban már előrendelhető gyűjtői kiadást leplezte le, amely a teljes játék mellett egy gyűjtői dobozt, a Gold Skin Pack nevű, fegyvereinket színarany külsővel felruházó DLC-t, és egy exkluzív, százhúsz oldalas taktikai útmutatót tartalmaz. Ez utóbbi a fejlesztők mellett számos veterán játékos tanácsai és útmutatása alapján kerül összeállításra, és a játékban szereplő valamennyi egységről, fegyverről és miegymásról tartalmaz minden apró-cseprő részletet.
A kiadó azt is elárulta, hogy a PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra még a tervek szerint idén megjelenő programot előrendelő felhasználók garantált hozzáférést kapnak a bétateszthez, illetve dobozos változat előrendelése esetén ezen kívül egy számozott, gyűjtői fémdoboz is ütni fogja a markukat.
Újabb Rainbow Six: Siege információk
Vadonatúj játékbeli tartalmakról és egyéb nyalánkságokról rántották le ma a leplet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Forgalmazó: PlayON
Megjelenés: 2015. december 1.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]

