A veterán fejlesztők által alapított Fugitive Games első játéka egy nagyon ígéretes űrhajó-szimulátor lesz. Az Into the Stars elkészítéséhez még januárban a Kickstarteren kérték a játékosok támogatását, amit végül meg is kaptak, így a projekt zöld utat kapott. Az az óta eltelt hónapok sem teltek tétlenül, hiszen amellett, hogy a fejlesztés gőzerővel zajlott, folyamatosan keresték a játék leendő kiadóját is. A napokban végül pont került ennek a végére is, hiszen megállapodás született az Iceberg Interactive-val, akik vállalták a kiadást. Ez annak fényében nem is meglepő, hogy az kiadó előszeretettel karol fel kisebb projekteket is, ráadásul több sci-fi és űrhajós játék is található a kínálatában.
Az Into the Stars története egy távoli galaxisban játszódik, ahová mi – egy hatalmas felderítő űrhajó kapitánya – azért érkeztünk, hogy új otthont találjunk az emberiség számára. Ez azonban nem könnyű feladat, hiszen a puszta túlélésért is keményen meg kell dolgozni: biztosítanunk kell az erőforrásaink utánpótlását, gondoskodni a telepesekről és persze megvédeni magunkat az idegen civilizációk támadásaitól. Ehhez mi magunk szerelhetjük fel űrhajónkat és állíthatjuk össze a személyzetét.
Az Into the Stars egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, de a fejlesztők elárulták, hogy terveik szerint a korai változat már a nyáron megjelenhet a Steamen. Ha szeretnétek még többet megtudni a játékról, látogassatok el a hivatalos oldalra, ahol sok videót is találtok róla.
Az Iceberg Interactive adja ki az Into the Starst
A játék januári sikeres Kickstarter kampányát követően már kiadót is talált magának.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Into the Stars
Platform:
Fejlesztő: Fugitive Games
Kiadó: Iceberg Interactive
Megjelenés:
2016. március 4. PC
n/a: Mac
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]