A Supermassive Games már évek óta dolgozik új horrorjátékán, ám az Until Dawnt tavaly gyakorlatilag teljesen új játékként jelentették be újra. Az eredeti PS Move-ra szánt, belső nézetű koncepciót kukába dobták, helyére egy sokkal modernebb, külső nézetű, moziszerű megoldásokkal operáló alkotás került, amely már kizárólag PlayStation 4-re fog megjelenni. A történet néhány fiatalról szól, akik egy hegyi menedékházban rekednek a havazás miatt, ott azonban egy őrült rejtőzik, aki módszeresen elkezdi levadászni őket. A szereplők között igazi hollywoodi sztárokat is találunk, Hayden Panettiere például saját trailert is kapott.
A fejlesztők ma vadonatúj trailerrel rukkoltak elő, amely amellett, hogy remek hangulatfokozó, kiderül belőle, hogy a játék során hozott döntéseinkkel mi befolyásolhatjuk majd, hogy melyik szereplő élje túl a kalandot és melyik ne. Ám ennél is fontosabb, hogy a trailer végén végre pontos megjelenési dátumot is kapunk, amely szerint augusztus 25-én érkezik meg a játék. Elő is rendelhetjük, aki pedig így tesz, az egy exkluzív bónusz jelenettel is gazdagodik, amelyben a jelek szerint Peter Stormare is felbukkan.
Pontos megjelenési dátumot kapott az Until Dawn
A készítők új trailerben leplezték le a premierdátumot.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Until Dawn
Platform:
Fejlesztő: Supermassive Games, Ballistic Moon
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés:
2015. augusztus 25. PS4
2024. október 4. PC, PS5
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 10:25
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1583]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]





