A Konami idén sem hagyja cserben a foci szerelmeseit, ősszel menetrend szerint jön a Pro Evolution Soccer, vagyis a PES 2016. A széria - amely idén ünnepli fennállása huszadik évfordulóját - évről évre komoly versenyre készteti az ősi rivális FIFA sorozatot és bizonyos aspektusaiban meg is szokta előzni azt. Az előző részben új grafikus motort kapott a játék, a Fox Engine (amely a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain alatt is teljesít) idén is visszatér, vagyis most is elképesztően részletes játékosmodellekre számíthatunk – hogy a sokkal aprólékosabb animációkról ne is beszéljünk. Emellett alaposan átdolgozzák a játékmenetet is, hogy az ismét mindenki számára újszerűen, realisztikusan hasson.
A fizikai motor jelentős frissítésen esik át, aminek köszönhetően a játékosok fizikai érintkezése sokkal élethűbb lesz mind egymással, mind a labdával. Ez érvényes a levegőbeli test a test elleni küzdelmekre is, ahol az analóg karok segítségével helyezkedhetünk majd vagy billenthetjük ki az erősebb testfelépítésű játékosokat az egyensúlyukból. Ha pedig egy az egy elleni összecsapásra kerül sor, a sokat finomodó irányítás révén az irányított focista a legapróbb ujjrezdülésünkre is reagálni fog, ez pedig még finomabb, pontosabb cselezést tesz lehetővé. Mindez azonban fabatkát sem érne a megfelelő mesterséges intelligencia nélkül, amin szintén sokat dolgoznak a fejlesztők mind a csapattársak, mind az ellenfél oldalán. Az összjáték így sokkal gördülékenyebb lesz, hiszen az MI irányította játékosok is a valóságnak megfelelően fognak viselkedni: befutnak az üres területekre, szöktetik a másik játékost és hasonlók. Ugyanez érvényes a kapusokra is, akik szintén komoly fejlődésen esnek át. Ha pedig egy támadás góllal ér véget, a játékosok ünneplését is mi irányíthatjuk majd – a sorozat történetében először. A mérkőzések során bármikor megváltozhat az időjárás, a verőfényes napsütést komoly zivatar válthatja fel – ez pedig alaposan megváltoztathatja a játékmenet, hiszen vizes pályán teljesen máshogy viselkedik a labda és a játékosok is.
Persze tartalmi szempontból is van hova fejlődni a szériának, hiszen a licencek terén még mindig elmarad a riválistól. Hogy ebben lesz-e bővülés, egyelőre nem tudni (az viszont biztos, hogy a Bajnokok Ligája licencek továbbra is a PES-hez kötődnek, vagyis a FIFÁ-ban idén sem fog szerepelni), de a már jól ismert játékmódok és funkciók idén is visszatérnek, várhatóan egy sor újítás kíséretében.
A PES 2016 szeptember 17-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 3-ra és 4-re, valamint Xbox 360-ra és One-ra, az E3-on pedig várhatóan további részletekre is fény derül majd.
PES 2016 részletek
Idén húszéves a focis sorozat.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Pro Evolution Soccer 2016
Fejlesztő: Konami
Kiadó: Konami
Megjelenés:
2015. szeptember 17. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo 1,8 GHz/AMD Athlon II X2 240, 1 GB RAM, GeForce 8800/Radeon X1600/Intel HD Graphics 3000, 9 GB HDD
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i3 530/AMD Phenom II X4 925, 2 GB RAM, GeForce GTX 260/Radeon HD 4850/Intel HD Graphics 4000, 9 GB HDD
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]