Patrice Désilets neve leginkább az Assassin’s Creed és a Prince of Persia: The Sands of Time játékok rajongóinak lehet ismerős, ám a kanadai fejlesztő egy ideje már teljes egészében első önálló projektjére koncentrál. Az Ancestors: The Humankind Odyssey-t még áprilisban jelentették be, ám az óta alig lehetett hallani róla. Ezt a csendet törte meg a napokban Désilets, aki új részleteket árult el az emberiség történetének legnagyobb pillanatait elmesélő kalandjáték-sorozatról.
Az epizódokra bontott játékot nehéz lenne egyetlen műfajba besorolni, hiszen szinte minden létező műfajból merítenek ötleteket a készítők. Az egyes epizódok mindig az emberiség evolúciójának egy-egy fontos mérföldköve köré fog épülni, így minden valamikor az őskorban fog kezdődni, talán épp a két lábra állással. Désilets elmondása szerint minden döntésünk, amit a játékban hozunk, következményekkel jár majd, akár sok-sok generációval később is. Komoly hatása lesz például törzsünk fejlődésére, hogy milyen új képességeket és találmányokat szerzünk meg (erre a Civilization fejlődési fáját hozta fel példának): egészen máshogy alakulnak majd a dolgok, ha a vadászatra gyúrunk rá és máshogy, ha a növénytermesztésre és gyűjtögetésre. A hosszú távú célok itt tényleg hosszú távúak lesznek. Erre Désilets egy nagyon erős példát hozott fel: egyszer lehetünk majd Anglia uralkodója is, ám ez nagyon-nagyon hosszú folyamat eredménye, amely egészen az ősemberekig vezethető vissza – a vérvonal alakulásának ugyanis kiemelt szerepe lesz. Éppen ezért minden epizód egymásra épül, mindegyik valahogy előkészíti majd a következőt.
Az Ancestors: The Humankind Odyssey egy nagyon ambiciózus projekt, amelybe remélhetőleg nem törik bele a foga Patrice Désilets csapatának. Már csak a várható mérete és tartalma miatt is jó esély mutatkozik rá, hogy még sokat kell várnunk rá.
Ancestors: The Humankind Odyssey részletek
A bejelentés óta először mesélt új projektjéről Patrice Désilets.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Ancestors: The Humankind Odyssey
Platform:
Fejlesztő: Panache Digital Games
Megjelenés: 2019. augusztus 27.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 14:13
- Játék kívánságlisták és várólisták [16]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]