Half Life. Egyike azon sikerszériáknak, amely mindenki számára érthetetlen módon eltűnt a süllyesztőben. Az első rész (és kiegészítői) stílust teremtett és megismertette a világgal Gordon Freemant és a Black Mesa Research Facility történetét. A második rész csak rátett erre egy lapáttal, hiszen 2004-es megjelenésekor olyan megoldásokat vonultatott fel, amit akkoriban még senki más. Ennek történetét a Half Life 2: Episode One, az Episode Two és az Episode Three vitte volna tovább, ám ebből máig csak az első két rész készült el, a harmadikra egyszerűen hiába várnak a rajongók. Míg az első két epizód között mindössze egyetlen évet kellett kibírni, addig a harmadik már nyolc (!) éve várat magára… a Half Life 3 pedig immáron több mint egy évtizede.
Hogy a Valve-nek mik a szándékai a kultikus sorozattal, arról következetesen hallgatnak, évek óta egyetlen pici információmorzsával sem szúrták ki a játékosok szemét. Most viszont érdekes(nek tűnő) hírek láttak napvilágot. Na persze nem a Valve háza táján, hanem épp a Naughty Dognál. Utóbbi stúdió ugyebár az Uncharted sorozattal vált világszerte híressé (bár nem szabad megfeledkezni a Crash Bandicoot és a Jak and Daxter szériákról sem!), legutóbb pedig a szintén hatalmas sikert aratott The Last of Ust tette le az asztalra. A stúdió vezetője, Neil Druckmann jelenleg az Uncharted 4: A Thief’s Enden dolgozik, ám a napokban egy érdekes képet tett közzé a Twitter-csatornáján. A képen Merle Dandridge (aki történetesen a Half Life szériában Alyx Vance bőrében, a The Last of Usban pedig Marlene-t alakítva bukkant fel) látható egy mo-cap stúdióban, nyakig beöltözve a felvételt segítő ruhába. A kép mellett pedig a következő felirat virít:
„Nézd Valve, azt mondom, add nekünk a Half Life licencét, a többit pedig bízd csak ránk! ;)”
Minden jel arra utal, hogy a Naughty Dog nagyon szívesen levenné az évek óta egyre növő terhet a Valve válláról és elkészítené a maga Half Life játékát. Hogy ez a harmadik rész, az Episode 3, esetleg egy reboot vagy spin-off lenne, nem lehet tudni. De az tény, hogy a Naughty Dog egyike azon kevés stúdiónak, akik még nem nagyon lőttek mellé egyetlen játékukkal sem, emellett hatalmas rutinnal rendelkeznek a történetközpontú, mégis kötetlen játékmenettel bíró alkotások terén. Igaz, eddig leginkább PlayStationre készítettek játékokat. Az pedig tuti kiakasztaná a rajongókat, ha a Half Life 3 csak PlayStation 4-re jelenne meg…
Neil Druckmann bejelentkezett a Half Life-ért
A veterán fejlesztő nagyon szeretné elkészíteni a legendás sorozat következő felvonását.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Johnny25 2015.09.15. 14:05 [16]
Én meg már megint azt hittem, hogy komoly....
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
- 11:01
- Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen [hozzászólások] [1]
