Heteken belül új ígéretes horrorkötet landol a könyvesboltok polcain az Agave Könyvek jóvoltából. A kiadó a Wayward Pines-trilógia és a Horzsolások sikerén felbuzdulva folytatja a horror zsáner felfedezését, Nick Cutter regénye, a Mélység október 13-án fog megjelenni.
A történet egy különös járvány idején játszódik, amely miatt az emberek elkezdenek felejteni. Eleinte csak apróságokat, ám idővel egészen eldurvul a helyzet, lassan vezetni, sőt, beszélni sem tudnak. A kutatók hiába küzdenek, nem találnak gyógymódot egészen addig, amíg a Mariana-árok mélyén fel nem fedeznek egy ambróziának keresztelt anyagot, amelyről kiderül, hogy nem csupán ezt a kórt, de lényegében minden más betegséget is gyógyíthat. Az árokba telepített kutatóállomással azonban megszakad a kapcsolat, ezért egy kis létszámú mentőcsapatot eresztenek a mélybe, akik azonban olyan borzalmakkal szembesülnek, amikhez képest a felejtés már nem is tűnik olyan ijesztőnek.
A Mélység tehát bő két hét múlva érkezik meg, minőségét pedig mi sem bizonyíthatná jobban mint, hogy a horrorregények egyik legnagyobb alakja, Clive Barker is csak elismerően tudott róla beszélni.
Októberben jelenik meg hazánkban Nick Cutter Mélység című regénye
A tenger mélyén játszódó történet Clive Barker tetszését is elnyerte.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]
