A Cyanide amellett, hogy időnként különféle fantasy akció-szerepjátékokkal jelentkezik, elsősorban sportmenedzser játékokat tesz le az asztalra évről évre. Ezek közül a legismertebb a Pro Cycling Manager széria, amely már több mint tíz éves múltra tekint vissza.
A stúdió a bringások (és rögbisek) mellett a kosárlabda-rajongókra is gondol, számukra készül a Pro Basketball Manager 2016, amely jövő januárban fog megjelenni. A fejlesztést a Umix Studios csapatával közösen végzik, a játék pedig igyekszik a sportág legjavát feldolgozni. Ennek köszönhetően 45 liga 1000-nél is több csapata közül választhatjuk ki, hogy melyiket szeretnénk menedzselni, köztük az NBA-vel, valamint minden liga saját utánpótlás-rendszerével. A klubcsapatok mellett természetesen akár nemzeti válogatottakat is irányíthatunk, amelyekkel indulhatunk az olimpián vagy más nemzetközi tornákon. Egy jóféle menedzserjáték mit sem ér a piszkos anyagiak nélkül, így ezek intézését is a kezünkbe vehetjük, ha épp a csapat edzése, a taktika kidolgozása, a játékosok menedzselése és igazolása, valamint a (2D-s vagy 3D-s) meccsek levezénylése mellett még van rá kapacitásunk.
A játék kizárólag PC-re készül, bővebben pedig a hivatalos oldalon olvashattok róla.
Januárban jön a Pro Basketball Manager 2016
A Cyanide a bringások mellett a kosárlabda-rajongókra is gondol.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]










