Új lopakodós taktikai-akciójáték került a Steam kínálatába. Az Epsilon a Serellan stúdiójában készül, amelyet Christian Allen alapított. Allen katonai múltjának köszönhetően elsősorban a háborús- és akciójátékok terén szeret mozogni, korábban olyan játékoknál működött közre, mint a Rainbow Six 3: Athena Sword, a Ghost Recon sorozat számos epizódja, a Halo: Reach, vagy épp a Takedown: Red Sabre. Legutóbb egy kicsit kikacsintott a fantasy műfajra is, hiszen dolgozott a Middle-earth: Shadow of Mordoron is.
Az Epsilon tehát nem meglepő módon a taktikai-akciójátékok táborát erősíti, amelyben minden akciót előre meg kell tervezni, majd annak megfelelően kell csapatunkat irányítanunk. A játék története szerint a szexuális célú emberkereskedelem már a kelet-európai katonai szervezetek kezébe került és minden korábbinál nagyobb méreteket ölt. Egy nemzetközi rendőrségi szervezet, a Unipol a régióba küldi csapatait, hogy azok módszeresen felszámolják ezeket a szervezeteket. Mi is egy ilyen csapatot, az Epsilont fogjuk irányítani, amely a legmodernebb eszközökkel és fegyverekkel van felszerelve, vagyis csak a mi rátermettségünkön múlik a siker. A küldetések előtt egy interaktív térképen kell meghatároznunk a parancsokat, megjelölni a célpontokat és a haladási irányt, majd a tényleges akció előtt összeállíthatjuk fegyverzetünket és felszerelésünket is.
Bár akármikor választhatjuk a halálos utat, a játék kiemelten fogja díjazni, ha élve kapjuk el célpontjainkat (pont úgy, mint annak idején a SWAT 4 is tette), de azzal is számolnunk kell, hogy a meg nem ölt ellenségek akár később újabb galibát is okozhatnak.
Az Epsilon korai változata tehát már elérhető a Steamen, de nézzétek meg az első videót és képeket is!
Steamen az Epsilon korai változata
A játékot egykori Ghost Recon, Halo: Reach és SOCOM fejlesztők készítik.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 14:13
- Játék kívánságlisták és várólisták [16]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]












