Egy kizárólag egyszemélyes élményt kínáló játék esetében mindig érdekes, milyen DLC-vel rukkolnak elő a fejlesztők, ez különösen igaz az olyan játékokra, amelyek a történetmesélésre épülnek. Ilyen az Until Dawn is, amely nem is egy, hanem számtalan eltérő történetet mesél el, hiszen rengeteg döntési helyzet befolyásolja, hogy a sztori merre halad tovább. Éppen ezért érdekes kérdés, hogy a Supermassive Games milyen DLC-ötleteken dolgozik. Nos, egyelőre semmilyenen, de nem zárkóznak el a dolog elől. Erről Pete Samuels, a játék producere mesélt a PlayStation LifeStyle magazinnak.
„Az alapul szolgáló igazságok a történetben elég szentek. Ha egy kiegészítő az kívánná, hogy egyet is megváltoztassuk ezek közül, hát nem szívesen tennénk. Sokan kérték, hogy legyen egy karakterhez vidám befejezés is. Nem igazán látjuk, hogyan lenne ez lehetséges anélkül, hogy néhány fontos igazságot megváltoztatnánk. Nem zárom ki a DLC-ket, de egyelőre nem találtuk meg a helyüket.”
Ugyanebben az interjúban Samuels a jövő új mérföldkövének tartott VR-technológiáról is szót ejtett, de sok jót nem mondott - „A PlayStation VR többször is szóba került a fejlesztés során, de nem, nem tervezünk a közeljövőben VR kiadást az Until Dawnból.”
Készülhet DLC az Until Dawnhoz
Egyelőre nincsenek konkrétumok, csak a lehetőségeket mérlegelik.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Until Dawn
Platform:
Fejlesztő: Supermassive Games, Ballistic Moon
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés:
2015. augusztus 25. PS4
2024. október 4. PC, PS5
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]