Az Until Dawn olyan egyszemélyes élményt prezentált, amelyhez valójában elég nehéz lenne bármilyen DLC-t is készíteni. Erről beszélt néhány héttel ezelőtt Pete Samuels, a játék producere is egy interjúban. Akkor még úgy fogalmazott, a Supermassive Games vizsgálja a módját, hogy milyen letölthető tartalmat készíthetne a játékhoz, ám ennél tovább egyelőre nem mennek. Nos, mostanra az is kiderült, hogy később sem fognak. Rajongói kérdésre válaszolva ugyanis Will Bytes és Tom Heaton, a játék két vezető fejlesztője elárulta, hogy semmilyen DLC nem fog készülni a játékhoz. Az elmúlt időszakban ugyan felröppent a pletyka, miszerint a játék egy későbbi DLC formájában VR-támogatást kaphat, ám ez nem igaz. Olyannyira nem, hogy a csapat máris a legújabb játékán kezdett el dolgozni.
„Anélkül, hogy túl sokat elárulnék, már a következő játékunkon dolgozunk, amiről hisszük és reméljük, hogy az Until Dawn rajongói imádni fogják.” – olvasható a Reddit beszélgetésben, amelyben rá is kérdeztek, hogy a következő E3-on láthatjuk-e majd az új projektet. Erre jött is a válasz: „Egyelőre nagyon korai szakaszban járunk, így még nem tervezzük a bejelentést.”
Mégsem lesz Until Dawn DLC
A fejlesztők tiszta vizet öntöttek a pohárba: nem lesz VR-DLC, hiszen már az új játékukon dolgoznak.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Until Dawn
Platform:
Fejlesztő: Supermassive Games, Ballistic Moon
Kiadó: Sony Computer Entertainment Europe
Megjelenés:
2015. augusztus 25. PS4
2024. október 4. PC, PS5
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]