Április 17-19-ig kerül megrendezésre a BUKTA fesztivál a budapesti Millenáris Parkban. A rendezvény Kibertér elnevezésű részében négy játékban mérhetik össze tudásukat az érdeklődők, Fifa 2003, Medal of Honor, Need ford Speed:Hot Pursuit 2 és The Sims. Az első három helyezett értékes nyereményeket és újság előfizetést nyer. Külön érdekesség, hogy Sims-ben a Millenáris Park minél élethűbb megalkotása a cél. A szombati napon 12:00-13:30 között az Offline-Online média témában lesz egy beszélgetés, melyen részt vesznek online szerkesztők és a PC Guru újság képviselői is. sok érdekes program lesz ezeken kívül is és mindenki ingyenesen internetezhet a 20 kiállított gépen.
Ezen kívül napközben diákzenekarok zenélnek, lesznek nagyjátékfilm és diákok által rendezett filmvetítések is. Lehet látni középiskolások által előadott színházi darabokat is, de más színtársulatok is fellépnek a három nap alatt. Ezeken kívül egy másik helyszínen mindennap déltől este hatig lesznek előadások és beszélgetések sokszor közéleti és ismert emberek részvételével aktuális témákról, melyeknek nagy része a középiskolásokat és a 20on éveseket érinti, de az idősebb korosztály is találhat neki érdekeseket. A helyszínen ezeken kívül megtekinthető lesz képzőművészeti kiállítás is, valamint az érdeklődök részt vehetnek egy tőzsdei szimulációs játékon, és még csocsó bajnokságra is sor
kerül.
Mind a három nap estéjén neves magyar zenekarok és fellépők szórakoztatják a közönséget. Néhány név említése a teljesség igénye nélkül: Besh-o-droM, Varga Zsuzsa, Anima Sound System, Toy Division, Neo, Korai öröm, Ez a Divat, Emil.Rulez!, Heaven Street Seven, Dj Naga, és még sokan mások.
BUKTA fesztivál
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Z-Master 2003.04.18. 21:38 [20407]
Majd 2 percenként váltják egymást.:-)
jani0624 2003.04.18. 16:48 [1727]
20 gép 20000 embernek, az érdekes lesz!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 4. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 5. Aether & Iron teszt - Egy igazi rejtett gyöngyszem, amely akár az év szerepjátéka címre is pályázhat majd
Legfrissebb fórumtémák
- 18:45
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [2]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1580]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]
- 22:03
- I Am Jesus Christ teszt – Megváltószimulátor [hozzászólások] [24]
