Az idei őszi budapesti PlayIT egyik legnagyobb attrakciója volt a Ubisoft jövő márciusra várt akciójátéka, a Tom Clancy’s The Division. Hosszú évek fejlesztése után végre úgy néz ki, hogy a játék végre tényleg célegyenesbe fordul, ennek egyik első jele volt, hogy decemberre tervezték a béta tesztet – ám mostanra kiderült, hogy ezt nem tudják tartani. Ezt a kiadó blogján jelentették be, ahol azt is jelezték, hogy a bétát nem törölték, mindössze 2016 elejére halasztották, de ez nem befolyásolja a végleges változat március 8-i premierjét.
Hogy ne hagyják a játékosokat teljesen üres kézzel az ünnepek előtt, az Xbox One változatot előrendelők közül néhány szerencsés részt vehet a játék zárt alfa tesztjén. Ez teljesen független a bétától, amelyre bármelyik platformon lehet jelentkezni a játék egyszerű előrendelésével. Az alfa nagyobb játékteret kínál majd az elmúlt hónapok rendezvényein kipróbálható változatnál. A teszt december 9-én délelőtt 10 órakor rajtol el és december 12-én délben ér véget.
Idén mégsem lesz Tom Clancy’s The Division béta
A tesztet jövő év elejére csúsztatták, helyette az Xbox One játékosok kapnak exkluzív alfa tesztet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Tom Clancy's The Division
Platform:
Fejlesztő: Massive Entertainment
Kiadó: Ubisoft
Megjelenés: 2016. március 8.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 09:07
- Játék kívánságlisták és várólisták [14]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]