A Mafia III az eddig látottak alapján megosztja a rajongókat, ki a sorozat teljes jogú új tagját látja benne, ki pedig egy egykor szép sikereket elért cím megcsúfolását. Az tény, hogy az új fejlesztők, a Hangar 13 csapata igyekszik új irányból megközelíteni a témát. A harmadik rész történetének hőse Lincoln Clay, aki a ’60-as évek New Orleansában tengeti a vietnami veteránok hétköznapjait. Csakhogy családját és barátait az olasz maffia támadja meg és egyedül ő marad életben, így nem is marad más számára életcélként, mint a könyörtelen bosszú.
Az eddig látott videók épp ezt a könyörtelenséget mutatták be, vagyis a rázós helyzeteket hősünk mindig pisztollyal és ököllel oldotta meg. Nos, a fejlesztők ígérete szerint a látszat csal, ugyanis nem leszünk rákényszerítve az erőszakra.
„Különbség van a céltalan erőszak és aközött, amit mi bemutatunk. Lincoln egy vietnami veterán, ő maga is egy gengszter, aki az olasz maffia elég mocskos alakjaival veszi fel a harcot. Megpróbáljuk ezt hitelesen ábrázolni. Így lesznek nem halálos megoldások is a játék világában. A játékosok maguk szabhatják meg, hogy miként játszanak.” – nyilatkozta Andy Wilson, a játék producere a Prankster 101 magazinnak.
Hogy ez miként köszön majd vissza a játékban, azt a (vélhetően áprilisi) premier után tudhatjuk meg.
Nem kell mindenkivel végezni a Mafia III-ban
A fejlesztők ígérete szerint rajtunk áll majd, miként játszunk.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]