A Star Wars: Knights of the Old Republic II – The Sith Lordslsza kezdte szerepjáték-gyáros pályafutását az Obsidian Entertainment, amely ezt követően is maradt a folytatásoknál, hiszen ők készítették a Neverwinter Nights 2-t és kiegészítőit is. Ezt egy saját játék, a megannyi remek ötlet ellenére is csak közepes sikerű Alpha Protocol követte, majd a jóval nagyobbat szóló Fallout: New Vegas következett. A Dungeon Siege III után ismét erős témaváltás jött, hiszen nekik köszönhettük a zseniális (legalábbis a rajongók számára biztosan az) South Park: The Stick of Truth-ot. Legutóbb a klasszikus szerepjátékokat idéző Pillars of Eternityvel dobogtatták meg a műfaj szerelmeseinek szívét, de a My.com kiadó számára jelenleg is dolgoznak az Armored Warfare-en, amely talán tankos MMO jellege miatt talán picit kilóg a sorból. Elmondható tehát, hogy a stúdió az elmúlt bő egy évtizedben a szerepjátékok egyik szakértőjévé vált és többnyire mindig remek játékokat adott ki a kezei közül. Az utóbbi években egyébként is fut a szekér, ezt pedig ki is akarják használni, ezért a napokban bejelentették, hogy ismét egy vadonatúj szerepjátékon dolgoznak: készül a Tyranny.
A játék egy olyan univerzumban játszódik, ahol a jó és a rossz egyetemes harca már véget ért és persze, hogy a gonosz győzött. A világot most Kyros uralja, mi pedig az ő egyik csatlósát, egyben végrehajtóját alakítjuk majd. A mi feladatunk lesz a birodalom minden szegletében az uralkodó akaratának érvényesítése. Mivel a világ szabadon bejárható és a mi kezünk sem lesz különösebben megkötve, nagyjából rajtunk áll, hogy miként viszonyulunk a lakókhoz. Hűséget ébresztünk bennük, félelmet vagy undort?
A Tyranny már hivatalos oldallal is rendelkezik, ahol sok érdekességet megtudhattok a világáról is. A megjelenést valamikor idénre tervezik, de ennél pontosabbat egyelőre nem tudni.
Tyranny bejelentés
Az Obsidian Entertainment új fantasy szerepjátékon dolgozik.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Tyranny
Platform:
Fejlesztő: Obsidian Entertainment
Kiadó: Paradox Entertainment
Megjelenés: 2016. november 10.
Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Quad Q9505 2,8 GHz/AMD Athlon II X4 840 3,1 GHz, 6 GB RAM, Radeon HD 5770/GeForce GTS450 1 GB memóriával, 15 GB HDD, 64-bites Windows 7
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i3 2100 3,1 GHz/AMD Phenom II X4 955 3,1 GHz, 8 GB RAM, Radeon HD 6850/GeForce 560 1 GB memóriával, 15 GB HDD, 64-bites Windows 7
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]






