A mai játékos generációnak nehéz lehet elképzelni, hogy a FIFA és PES sorozatokon túl is léteztek valaha focis videojátékok, ráadásul ezek között akadtak kifejezetten népszerű darabok is. Ilyen volt például a Dino Dini által készített Kick Off sorozat is, amely 1989-től 2001-ig jelentkezett időnként egy-egy újabb résszel. Az utolsó felvonás óta másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy újabb játékról számolhassunk be: hamarosan jön a Dino Dini’s Kick Off Revival. Senki ne számítson a fent említett két szériához hasonló megvalósításra, ugyanis a Kick Off egy felülnézetes, sokkal egyszerűbb látványvilágot és játékmenetet kínáló sorozat volt és ebben az új játékban sem sokat változott. A játék sokkal inkább a hangulatot szeretné megragadni és visszaadni, mindezt pedig bájosan régimódi megvalósításával teszi.
A Kick Off Revival ma megkapta első játékmenet-bemutatóját is, valamint kiderült, hogy június 17-én kizárólag PlayStation 4-re fog megjelenni, ezt majd valamikor az év második felében követheti a PlayStation Vita kiadás.
Először mozgásban a Dino Dini’s Kick Off Revival
Az egykor oly népszerű focis sorozat új résszel tér vissza a nyáron.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Dino Dini's Kick Off Revival
Platform:
Fejlesztő: Dino Dini
Kiadó: The Digital Lounge
Megjelenés: 2016. június 24.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]