Már csak tíz nap és a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit az idei E3, de persze a nagyobb kiadók a szokásoknak megfelelően már a show előtti napokban megtartják saját sajtókonferenciáikat. Így tesz majd többek között a Ubisoft is, amely hagyományosan látványos előzetesekkel és hangzatos ígéretekkel kápráztatja el a nagyérdeműt (hogy aztán a végeredmény időnként köszönőviszonyban se legyen az ekkor látottakkal…). Ha csak a már ismert futó projektjeiket nézzük, idén is komoly címekkel készülnek.
A tavalyi E3-on leplezték le a South Park: The Fractured But Whole-t, amely a srácok következő nagy (és bizonyára sírva röhögős) kalandja lesz, akik ezúttal szuperhősöknek állnak. Szintén az egy évvel ezelőtti show-n mutatták be a Tom Clancy’s Ghost Recon: Wildlandset, amely idén is tiszteletét teszi majd várhatóan egy látványos trailerrel legalább. A francia kiadó egyik legígéretesebb projektje a For Honor is egy éve mutatkozott be. Az Eagle Flight már a VR-őrületet igyekszik meglovagolni, vélhetően erről is hallhatunk majd.
De a nagy durranás nem is a fenti címek, hanem a Watch_Dogs 2 lehet, amely jelenleg mindössze pletyka szinten létezik, de a kiadó nem igazán tagadja a projekt létezését. A konferencia után már sokkal okosabbak leszünk, addig csak remélhetjük, hogy a folytatás követi az Assassin’s Creed széria példáját, ahol a közepes első részt egy kiemelkedően jól sikerült második követte.
Biztosak lehetünk benne, hogy a Ubisoft nem csak a fent említett és már ismert címekkel készül az idei E3-ra, hanem tartogatnak számunkra meglepetéseket is. Ezeket is a június 13-án tartandó saját konferenciájukon leplezik majd le.
Ezzel készül a Ubisoft az E3-ra
Új részletek a South Park játékról, For Honor, Ghost Recon: Wild Lands és Eagle Flight bemutatók, de a nagy durranás a Watch_Dogs 2 lehet.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
GeryG 2016.06.05. 13:19 [2377]
Ezért írtam, hogy a kiadó nem tagadja a létezését, de a hivatalos bejelentésre csak az E3-on fog sor kerülni. Vagyis addig nevezhető pletykának a létezése. :P
GustyX 2016.06.05. 13:08 [7048]
Watch_Dogs 2 bejelentését az Ubisoft már megerősítette, vagyis nem pletyka szinten létezik. Az ismert címeken kívül még új AAA-s cím(eke)t is be akarnak jelenteni, Wildlandsból meg kipróbálható demót terveznek.
Botrányok ide, oda, nekem továbbra is kedvenc kiadóm.
Wildlands nálam továbbra is a legjobban várt játék, bár a 3 gépi társ a nyitott világban, egy co-opra épülő játékban nem túl biztató. De én bízom benne, hogy sikerül megoldaniuk.
Mellette még a WD2-t is várom, ami pletyka szinten San Franciscoban fog játszódni.
Botrányok ide, oda, nekem továbbra is kedvenc kiadóm.
Wildlands nálam továbbra is a legjobban várt játék, bár a 3 gépi társ a nyitott világban, egy co-opra épülő játékban nem túl biztató. De én bízom benne, hogy sikerül megoldaniuk.
Mellette még a WD2-t is várom, ami pletyka szinten San Franciscoban fog játszódni.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]