Már korábban beszámoltunk róla mi is, hogy a Konami próbálja ledolgozni a PES hátrányát a FIFA sorozatával szemben. A két rivális széria között mára az egyetlen igazán említésre méltó különbség a licencek között keresendő, hiszen a FIFA e tekintetben sokkal előrébb jár a PES-nél. Ha viszont eltekintünk tőle, hogy a Pro Evolution Soccerben néhol csak fiktív csapatokat és játékosokat találunk, akkor bizony már csak az egyéni ízlés kérdése, hogy a két sorozat közül melyik szimpatikusabb.
A Konami is tudja, hogy mely téren van szükség javulásra, de ez nem olyan egyszerű, hiszen komoly tárgyalások előzik meg minden bajnokság, csapat, vagy játékos licencelését. A gamescomon nekem is lehetőségem volt, hogy egy rövidke prezentáción részt vegyek, ahol a Pro Evolution Soccer 2017-ről beszélgettünk. Azt már júliusban bejelentették, hogy exkluzív megállapodást kötöttek az FC Barcelonával, amelynek értelmében a gránátvörös-kék alakulat összes játékosát a legapróbb részletekig lemodellezhették (igaz, a bemutatón Messi még eredeti hajszínével és szakáll nélkül virított…), valamint egyedülálló módon a Camp Nou is hasonló módon jelenik meg majd a játékban. Az aktuális játékosok mellett a legnagyobb legendák is megjelennek, mint Xavi, Puyol, Ronaldo, Ronaldinho, vagy épp Rivaldo. Mellettük klasszikus mezek és persze a csapatra jellemző játékfelfogás is visszaköszön majd a képernyőről.
Ez volt az első lépés, hogy valamivel kárpótolják a játékosokat a licencbeli hiányosságok miatt, de a gamescomon további két csapattal való megállapodást is bejelentettek. Ennek fényében a német BV Borussia 09 Dortmund, valamint az angol Liverpool FC is a fent leírt elbánásban részesül - annyi különbséggel, hogy a két csapat stadionjai csak a premier után, egy frissítés formájában fognak megérkezni. A prezentáción elmondták, hogy a tervek között további hasonló megállapodások szerepelnek, méghozzá a dél-amerikai térségből, valamint Kínából, ahová köztudottan rengeteg egykor tündöklő focista ment el levezetni (és pénzt keresni).
A Pro Evolution Soccer 2017 az alábbi video alapján továbbra is remekül fest, a FOX Engine továbbra is kifogástalanul teszi a dolgát. A fejlesztők egyelőre nem is gondolkoznak a leváltásán, hiszen még rengeteg potenciál van a grafikus motorban. A játék PC-re, PlayStation 4-re és 3-ra, valamint Xbox One-ra és 360-ra fog megjelenni szeptember 15-én, nem sokkal a rivális FIFA 17 előtt. A két játék között idén is kiélezett küzdelemre számíthatunk.
Nem csak a Barça lesz exkluzív a PES 2017-ben
A Konami megállapodott a BV Borussia 09 Dortmund és a Liverpool FC csapatával is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Pro Evolution Soccer 2017
Fejlesztő: PES Productons
Kiadó: Konami
Megjelenés:
2016. szeptember 15. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]








