Sim City egy másik bolygón? Érdekesen hangzik. A közelmúltban volt egy próbálkozás egy kultikus sorozat űrbe repítésére, ez volt a Civilization: Beyond Earth, amely bár nem volt rossz, azért nem bánjuk, hogy a Civilization VI már ismét öreg sárgolyónkon fog játszódni.
Ezzel szemben az Aven Colony akár sokkal szebb karriert is befuthat nagynevű barátjánál. A Mothership Entertainment játéka az Aven Prime idegen és veszélyes felszínén játszódik, ahol az emberiség épp megpróbálja megvetni a lábát. Ezt – ahogy a nagy könyvben meg van írva – apró kolóniák építésével kezdik, mi pedig egy ilyennek leszünk a vezetői. Ennek megfelelően gondoskodnunk kell az infrastruktúra kiépítéséről, a kolónia lakóinak jólétéről, a nyersanyagok menedzseléséről, miközben a bolygó jelentette veszedelmekről sem feledkezünk meg.
A játék a napokban lépett béta állapotba, amelyet némi pénzmag beáldozásával bárki kipróbálhat. A bétában két oktatópálya teljesítése után egyelőre öt küldetést teljesíthetünk, valamint kapunk négy teljesen üres térképet is, ahol szabadon kolonizálhatjuk a vidéket. A résztvevők folyamatos frissítésekre számíthatnak egészen a megjelenésig, amire 2017-ben kerülhet sor kizárólag PC-n. A bétáról bővebben a hivatalos oldalon olvashattok.
Elrajtolt az Aven Colony bétája
A sci-fi városmenedzser bétájában két oktatómód, öt küldetés és négy szabadon beépíthető pálya vár.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Aven Colony
Platform:
Fejlesztő: Mothership Entertainment
Kiadó: Team17
Megjelenés:
2017. július 25. PC
n/a: PS4, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
ivanova36 2016.09.10. 07:28 [1321]
Na meg az ANNO 2205 sem csak a földön játszódott...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]









