A történelem ismétli önmagát? A Homefront széria esetében úgy tűnik, igen, hiszen mindkét részről ugyanaz mondható el: sokra hivatott alkotások voltak, amelyek középszerű megvalósításuk miatt hasaltak egy méreteset és tűntek el villámgyorsan a süllyesztőben. A készítők persze próbálják menteni a menthetőt, ezért nemrégiben egy méretes frissítés érkezett a Homefront: The Revolutionhöz, amely kifejezetten a játék teljesítményén javított. Ezt szeptember elején egy ingyenes próbahétvégével reklámozták, hátha néhányan kedvet kapnak a végre játszható állapotba került alkotással.
A Dambuster Studios azonban nem állt meg itt, elkészítették a játék első sztori-DLC-jét is, a Voice of Freedomot, amely tegnap jelent meg. Az új történeti szál Amerika legkeresettebb bűnözőjére forradalmárára, Benjamin Walkerre koncentrál. Vele hatolhatunk be Philadelphia központjába, hogy megtörjük a zsarnok KPA hatalmát. Utunk során a föld alá is le kell merészkednünk, az viszont a 90-esek bandájának felségterülete, így velük is szembe kell néznünk. Tulajdonképpen tehát az alapjáték eseményeit felvezető sztorit ismerhetjük meg, benne Jack Parish első néhány ellenállóként töltött napjával.
A Voice of Freedom PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is elérhető, az expansion pass előfizetői számára ingyenesen szerezhető be.
Egyszemélyes DLC-vel bővült a Homefront: The Revolution
Megjelent a Voice of Freedom DLC.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Homefront: The Revolution
Platform:
Fejlesztő: Dambuster Studios
Kiadó: Deep Silver
Megjelenés: 2016. május 20.
Minimális rendszerigény: Intel Core i5-4570T 2,9 GHz/AMD FX-6100 3,3 GHz, 6 GB RAM, GeForce GTX 560 Ti 1 GB/Radeon R7 260X 2 GB videokártya, 38 GB HDD, 64-bites Windows 7/8/10
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz/AMD FX-8320 3,5 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 760 2 GB/Radeon HD 7870 2 GB, 38 GB HDD, 64-bites Windows 7/8/10
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]







