A Funcom MMORPG-je, a The Secret World már adott otthont egy másik játéknak, a The Parknak, valamint készül a Hide and Shriek is, amely szintén ebben a világban játszódik. E két játék is a Funcomhoz fűződik, ám a jelek szerint akad egy külsős stúdió is, akit megihletett a The Secret World. Ez az Alice & Smith, akik bejelentették új játékukat, a NITE Team 4-t.
Egy katonai hackerjátékról van szó, amelyet a fent említett MMORPG ihletett. A történet a Network Intelligence & Technical Evaluation (NITE) hackercsoportról szól, akik katonai feladatokat látnak el. Mi egy újoncot alakítunk, aki épp csak bekerült a csapatba, máris a legkeményebb küldetéseken kell részt vennie. Más hackereket kell elkapni, valamint ellenséges országok rendszereit feltörni. Ezek mellett a mi feladatunk lesz, hogy a bevetésen lévő egységek mozgását is koordináljuk. Mindezt a fejlesztők elmondása szerint a kiszivárgott NSA dokumentumok alapján tervezik meg, vagyis a valóságnak is meg fog felelni.
A NITE Team 4-t az Alice & Smith fejleszti, akik már korábban is dolgoztak együtt a Funcommal. Most is hasonló a felállás, vagyis a The Secret World is profitál az új játékból: egy katonai hátizsák a jussa minden játékosnak, valamint a támogatók egy exkluzív küldetést és egy exkluzív egyenruhát is kapnak. Hogy milyen támogatók? Azok, akik beszállnak a NITE Team 4 Kickstarter-kampányába. Ez néhány nappal ezelőtt indult el és 30 000 kanadai dollárt tűztek ki célul. Ez az összeg mostanra már össze is gyűlt, vagyis a kampány biztosan sikerrel zárul, már csak az a kérdés, hogy az extra célkitűzések közül hány valósulhat meg. Ezek között olyanokat találunk, mint a véletlenszerűen generált küldetések, a gyakorlótér, a játékosok által készített eszközök, valamint a küldetésszerkesztő. Ezekhez azonban nagyon sok pénzt kell összegyűjteni.
A NITE Team 4 mindenképpen érdekes alkotásnak ígérkezik, hiszen hackerjátékból egyébként sincs túltengés a piacon. A megjelenésre PC-n és Macen is valamikor jövő év elején számíthatunk.
Sikeres a NITE Team 4 Kickstarter-kampánya
A katonai hackerjátékot a The Secret World inspirálta.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
NITE Team 4
Platform:
Fejlesztő: Alice & Smith
Kiadó: Alice & Smith
Megjelenés:
2017. I. negyedév PC
n/a: Mac
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:33
- Játék kívánságlisták és várólisták [15]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]







