Emlékeztek, épp egy évvel ezelőtt adtunk hírt róla, hogy egy lelkes rajongókból álló olasz indie stúdió elkészíti Az ördög jobb és bal keze videojátékos adaptációját Schiaffi & Fagioli címmel. A játék hivatalos oldalán továbbra is elérhető a játék demója, amivel minden rajongónak érdemes tenni egy próbát.
Most ismét örömteli hírrel szolgálhatunk a Bud Spencer – Terence Hill rajongók számára. A találóan csak Trinity Team nevet viselő stúdió elindította a Bud Spencer & Terence Hill – Slaps and Beans című játék Kickstarter-kampányát. Ismét egy pixel art stílusú, oldalnézetes alkotásról beszélhetünk, ám ez már nem csak a fent említett filmet dolgozza fel, hanem a páros legnagyobb alakításait. A csapat ugyanaz, csak épp a játék fejlődött rengeteget az első próbálkozás óta. Nemcsak a látványvilág ígérkezik jóval kifinomultabbnak, de a játékmenet is sokkal összetettebb lesz. A lényeg most is a pofonosztáson lesz, amelyet egyedül vagy kooperatív módban egy barátunk oldalán tehetünk meg. De mindez kiegészül minijátékokkal és platformer elemekkel is. A Kickstarteren látottak alapján még az ikonikus buggyt is vezethetjük majd. A helyszíneket is úgy állítják össze, hogy azok rendre a filmekre hajazzanak, így megfordulunk majd a ’80-as évekbeli Miamiban, a trópusokon és persze western környezetben is. A játék zenéi terén egyelőre meg van kötve a készítők keze, mivel a licencdíjak meglehetősen magasak, ezért ezek a későbbi célkitűzések között szerepelnek.
A Kickstarteren 130 000 eurót szeretnének összegyűjteni, erre még 44 nap áll rendelkezésükre.
Bud Spencer & Terence Hill - Slaps and Beans a Kickstarteren
Oldalnézetes pixel art játék készül a páros legnagyobb filmjei alapján.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Bud Spencer & Terence Hill - Slaps and Beans
Fejlesztő: Trinity Team
Kiadó: Buddy Productions
Megjelenés:
2018. április 20. PC
n/a: PS4, X1, Switch, iOS, Android
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



